BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Korrekció Európában

Visszaestek az európai tőzsdeindexek a hétfőn elért a csúcsokról, a befektetők ugyanis realizálták a megelőző kereskedések során elért nyereségüket, ráadásul a Wall Street is lefelé nyitott.

2003. december 2. kedd, 18:38

Pedig akadtak jó hírek a piacon, a német kiskereskedelem árbevétele például négy hónap óta először mutatott bővülést. A bankszektor papírjai azonban gyengélkedtek, a Barclays árfolyama annak ellenére sem tudott átlendülni a pozitív oldalra, hogy a felröppenő hírek szerint a bank éves szinten túlszárnyalja az elemzők által prognosztizált nyereséget. Kivételt jelentett svéd Skandia árfolyama, mely 4,2 százalékkal emelkedett egy cikk hatására, mely szerint a már most is 7,4 százalékos tulajdonos finn bankbiztosító, a sampo ajánlatot készül tenni a közeljövőben a cégre. A Vivendi hiába mutatott fel a vártnál jobb eredményeket a harmadik negyedéve során, a cég megváltozott éves várakozásának köszönhetően a piaci szereplők elfordultak a médiarészvénytől. A holland ASML ezzel szemben némileg erősödni tudott a tőzsdén, miután a félvezetőgyártó cég közölte, hogy a megrendelés-állománya a korábbi pesszimista előrejelzések helyett  biztatóan alakul, bár továbbra is volatilis. A France Télécom (FT)tulajdonába tartozó Orange mobilcég papírjaival való kereskedést pedig felfüggesztették, az illetékes bíróság ugyanis most készül döntést hozni arról, mennyiért vásrolhatja meg az FT a még piacon forgó Orange-részvényeket.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet