Megtette hatását a Budapesti Értéktőzsdén a Magyar Nemzeti Bank háromszáz bázispontos alapkamat-emelése, a BUX a reggeli 9 150 pont körüli nyitásból rövid idő alatt 9 000 pont alá szakadt. A befektetők 8 981 pontnál fogták meg a zuhanást, és nap végére a 9 108 pontra tornázták vissza a mutatót. Az irányadó index ennek ellenére is közel egy százalékkal mérséklődött pénteken, a hetet tekintve pedig 2,8 százalékos mínuszt könyvelhetett el. A vezető részvények közül a Matáv húzta a leginkább a BUX-ot, a távközlési részvény árfolyama ugyanis 2,4 százalékkal 739 forintig esett. A Mol-papír mindössze 1,1 százalékot veszített értékéből, így nap cégén 6 175 forintot ért. A Richter és az OTP megúszták a besszt, hisz előbbi árfolyama 0,4 százalékkal 23 395 forintra mérséklődött, míg az OTP értéke mindössze 2 forinttal módosult lefelé. Az Egis kurzusa 1,2 százalékkal 8 200 forintig zuhant. Az újonc FHB átélte első komoly sokkját, a 3,5 százalékos zuhanást követően a bankpapír fél ötkor 4 150 forintot ért. Javítani tudott viszont a Pannonplast és a Brau, előbbi 2,5, utóbbi pedig 3,2 százalékkal.
