A hazai blue chipek közül a Matáv stagnált, a Mol 35, a Richter 250 forinttal süllyedt, az OTP 45 forinttal drágult.
Csillag István gazdasági miniszter ma adta át a nyertes Smart Hungary-pályázóknak a szerződéseket, a vállalkozások összesen 1,9 milliárd forint állami forráshoz jutnak.
Jövőre az APEH nagy figyelmet fordít az evaalanyok által kibocsátott nagy értékű számlák jogosságának vizsgálatára, de kiemelt ellenőrzési terület lesz a ruházati kereskedelem, elsősorban az úgynevezett kínai piacok cégeinek vizsgálata is.
Az APEH által meghirdetett munkáltatói adóamnesztia a munkavállalókra nem vonatkozik, így az új szabályozás megint a leggyengébbeket sújtja, ráadásul maga a hivatal és az állami szervek is tele vannak számlás szerződésekkel - vélekednek adószakértők.
A harmadik negyedév során 348 milliárd forinttal (11,7 százalékkal) nőtt a tőzsdei részvények állománya. A kapitalizáció így elérte a 3334,3 milliárd forintot. Az emelkedés döntő része - 339,1 milliárd forint - az árfolyam-emelkedésből származott. A háztartások a tőzsdén továbbra is nettó eladó pozícióban voltak. Részvényeladásaik – az előző negyedévi 8,1 milliárd forint után – ezúttal 23,5 milliárd forinttal haladták meg a vásárlásaik értékét. Jó időben szálltak azonban ki, árfolyamnyereségük meghaladta a 17 milliárd forintot. A külföldi befektetők tulajdonában lévő tőzsdei részvények állománya eközben 266,5 milliárd forinttal emelkedett, így részesedésük 72,6 százalékra nőtt.
A harmadik negyedévben a háztartások és a külföldiek tulajdonában lévő állampapír-állomány nőtt, szemben a nem pénzügyi vállalatok és az államháztartás csökkenő részarányával. A külföldiek 28,8 százalékos súlya rekordnak számít.
A Globus Rt. a 2003. július 25-i közgyűlésen meghozott határozatnak megfelelően alaptőkéjét 25 600 darab egyenként 250 forint értékű részvénnyel, azaz összesen 6 400 000 forinttal megemelte, a papírok tulajdonosa az Obst-Trautner Kereskedelmi Kft lett. A Globus igazgatósága ezen felül szerződést kötött az Globus Polska jegyzett tőkéje 30 százalékának a DEG (Deutsche
Investitions- und Entwicklungsgesellschaft) mbH. tulajdonába adásáról.
Április végére derül ki, milyen formában - közös vállalatok létrehozása, üzletágak összevonása vagy teljes fúzió révén - valósul meg a Mol-PKN Orlen-együttműködés. Ha kell, tőkeemelést is végrehajt a magyar társaság - derült ki egy mai sajtóbeszélgetésen.
Levelet juttatott el a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) a PSZÁF-hoz, melyben felszólította a felügyeletet, hogy a Fővárosi Bíróság határozatának megfelelően azonnal állíttassa le a Brau-felvásárlást.
Tíz érdeklődőből mindössze nyolc adta be nem kötelező érvényű ajánlatát a Petromra a pénteki határidő leteltéig - jelentette be Dan Popescu román gazdasági miniszter hétfőn, akit a Reuters idézett. A ConocoPhilips és az Alon, két amerikai nagyvállalat ezzel kiesett a versenyből.
Egy 6,5 hektáros területet értékesített központi telephelyén a Rába Rt., a vevő az Otto-csoporthoz tartozó ECE Einkaufs-Center Győr. A vételár megközelíti a másfél milliárd forintot, ez a költségeket is figyelembe véve 800 millió forinttal javítja a cég idei eredményét.
A tervek szerint 2005 végéig várhatóan sor kerülhet újabb tőzsdei bevezetésre a privatizáció keretében. Úgy tudjuk, a Szerencsejáték Rt.-ről van szó, de a Fidesz ellenzi a cég részbeni magánkézbe adását.
Az Európai Befektetési Bank (EIB) harmincmilliós kölcsönt nyújtott a balti térségben jelenlévő Hansabanknak, hogy kis- és közepes vállalkozási, valamint önkormányzati terveket finanszírozzon belőle.
Megszületett a döntés: a Time Warner Inc. a Bronfman Groupnak adja el zenei részlegét, a Warner Musicot a korábban valószínűsített 2,6 milliárd dolláros áron.
Bár a korábbi hírügynökségi jelentések szerint Eduard Sevardnadze szóvivője közölte, hogy lemondott grúz elnök hazájában maradt, a német határőrség bejelentette: Sevardnadze Németországba érkezett.
