A Match Group nevű anyavállalat, amely a Tinder és a Hinge nevű társkereső applikációkat üzemelteti, legfrissebb eredménybeszámolójában azt írta: a Hinge a példája annak, hogy egy jó termékkel és egy motivált csapattal menni mindent el lehet érni.
Spencer Rascoff vezérigazgató szerint a Hinge annyira sikeres, hogy az minden kétséget eloszlat annak kapcsán, hogy a felhasználók körében már nincs szerepe az online társkeresőknek.
A vállalat közlése szerint a Hinge ugyanis 2025 második negyedévében 168 millió dolláros bevételt ért el, ami a tavalyi év azonos időszakához képest 25 százalékos növekedés.
Ezzel szemben a Tinder 4 százalék veszteséget termelt, miközben 2023 májusa és 2024 vége között félmillió felhasználó hagyta ott a társkeresőt. A konkurens Bumble az első negyedéves jelentésében 6,5 százalékos, azaz mintegy 202 millió dolláros visszaesésről számolt be.
De mi vezetett a Hinge sikeréhez? Spencer Rascoff februárban került a Match Group élére, márciusban pedig egy memoárban arról írt, hogy szerinte a felhasználók a saját bőrükön érzik, hogy a mérőszámok, azaz a mennyiség vezérli a vállalatot, ahelyett, hogy a valódi kapcsolódásnak engedne teret – írja a Business Insider.
Rascoff meglátása szerint a felhasználók belefáradtak a folyamatos jobbra és balra húzogatásba, a dráguló előfizetésekbe, és úgy általában abba, amennyibe akár egyetlen randevú kerül. Miután a Hinge limitálja a napi lájkok számát, és mivel nem csupán a fotókat, hanem egy profilon belül akár a felhasználó leírását, kommentjét, az általa megadott életcélt is lájkolhatjuk további költségek nélkül, ezért sokkal több teret enged a valódi és mélyebb kapcsolatok kiépítésére.
A Match részvényei kedden közel 7 százalékkal emelkedtek. Ugyanakkor a vállalat az elmúlt egy évben 5,5 százalékkal csökkent.
Ghostingol a randiapp, százával bocsátja el az alkalmazottait
Szívbemarkoló döntést hozott a Tinder-konkurens társkereső cég, megválik a dolgozóinak közel egyharmadától.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.