Az Nvidia chipgyártó 100 milliárd dollárt fektet be az OpenAI-ba – jelentették be hétfőn a két vállalat, ez pedig a Reuters beszámolója szerint a mesterséges intelligencia globális versenyének két legelismertebb aktora közötti együttműködés.

Összehasonlításképp: ez átszámítva 33 ezer milliárd forintnak felel meg, miközben a magyar költségvetés bevételi főösszege 38,7 ezer milliárd forintra rúg.

Felidézték, a techcégek világszerte több százmilliárd dollárt költenek a nagy teljesítményű felhőalapú számítástechnika kapacitásának biztosítására és bővítésére, amelyek az összetett mesterséges intelligencia technológiájának fejlesztéséhez és működtetéséhez szükségesek.

A két techvállalat szándéknyilatkozatot írt alá egy mérföldkőnek számító stratégiai partnerségről, melynek keretében legalább 10 gigawatt Nvidia-chipet telepítenek az OpenAI mesterségesintelligencia-infrastruktúrájába.

A partnerség részleteit a következő hetekben tervezik véglegesíteni, az első telepítési fázis várhatóan 2026 második felében indul el.

„Minden a számítástechnikával kezdődik” – szögezte le Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója egy nyilatkozatban.

A számítási infrastruktúra lesz a jövő gazdaságának alapja, és az Nvidiával közösen épített megoldásainkat felhasználva új AI-áttöréseket fogunk létrehozni, és nagy léptékben is felhatalmazzuk az embereket és a vállalkozásokat 

– vetítette előre Altman.

Az Nvidia részvényei 3 százalékkal emelkedtek, míg az Oracle részvényei, amely az OpenAI-jal és a SoftBank-kal működik együtt és a Microsofté az 500 milliárd dolláros Stargate AI adatközpont projekt révén közel 5 százalékos nyereséget értek el.

Az Nvidia befektetése néhány nappal azután történt, hogy 5 milliárd dollárt költött a küszködő Intel chipgyártóra.

Az OpenAI és támogatója, a Microsoft még a hónap elején jelentették be, hogy nem kötelező érvényű megállapodást írtak alá új kapcsolati feltételekről, amelyek lehetővé teszik az OpenAI profitorientált vállalattá való átszervezését.

Emlékeztettek, az Nvidia 2024 októberében egy 6,6 milliárd dolláros finanszírozási körben is támogatta az OpenAI-t. Ha a világ legértékesebb cége újabb jelentős befektetést hajt végre az OpenAI-ba, az trösztellenes ellenőrzéshez vezethet. Donald Trump-féle adminisztráció sokkal lazábban kezeli a versenykérdéseket, mint Joe Biden trösztellenes törvényhozói tették. 2024 júniusában az Igazságügyi Minisztérium és a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság megállapodásra jutott, amely utat nyitott a Microsoft, az OpenAI és az Nvidia AI-iparágban betöltött domináns szerepével kapcsolatos potenciális trösztellenes vizsgálatoknak.

Berágtak a kínaiak az Nvidiára, szerintük durva törvénysértés történt

Kína úgy tartja, az előzetes vizsgálatok szerint az Nvidia megsértette a monopóliumellenes törvényt egy chiptervező felvásárlásával. Részletek >>>