A Grok 4 megjelenése nem csak a generatív nyelvi modelleket újította meg, hanem az egész világra óriási hatást gyakorol. Kinyitotta Pandora szelencéjét, és fogalmunk sincs, hogy mindez hová vezet.

Miután bemutatták az xAI zászlóshajó-projektjének, a Grok-nak a negyedik változatát, a felhasználók bámulatosnak nevezték az új alkalmazási lehetőségeket. Elon Musk ki is jelentette, hogy a Grok 4 a várakozások szerint az év végére hasznos új technológiákat fog kifejleszteni, sőt, két éven belül akár felfedezheti az „új fizikát” is. Vagyis a továbbfejlesztett MI modell nem csak cikkeket vagy kódokat fog írni, hanem a segítségével új tudományos és mérnöki eredményeket fogunk elérni.

Musk szerint a Grok magasabb szintű szaktudással fog rendelkezni, mint egy PhD végzettség

Amikor azonban a lelkesedés a csúcspontjára ért, az új verzió – július 8-án – egy szörny viselkedésmintáit kezdte el követni, amikor Adolf Hitlert dicsérő szavakkal illette. A fejlesztők egy nyilatkozat keretében elnézést is kértek a szörnyű viselkedésért, és azt ígérték, hogy visszanyesnek a Grok stílusából.

Ez az eset is tökéletesen megmutatja az MI viselkedésének paradoxonát: magában hordozza az isteni alkotás és felfedezés lehetőségét, miközben stílusa furcsa módon negatív és instabil lehet. 

Úgy is fogalmazhatunk, hogy hatalmas teljesítményű gépeket építünk, mielőtt teljesen megírtuk volna annak felhasználói kézikönyvét.

Hihetetlen lehetőségek előtt állunk

Miközben a Grok körül áll a bál, egy másfajta forradalom van kibontakozóban a nyílt forráskódú fejlesztések világában, aminek a következményei azonban ugyanolyan mélyrehatóak lehetnek. A kínai Moonshot AI cég (Alibaba) új modellje – a Kimi K2 – ugyanis a gigaamerikai vetélytársakhoz képest sokkal kevesebb pénzből épült fel. Vagyis hatékony, sokoldalú MI modellek váratlan helyekről is előbukkanhatnak, amelyek bárki számára elérhetők lesznek tanulmányozásra, fejlesztésre és adaptálásra.

De a forradalom nem csak magukról a modellekről szólnak, hanem azokról az eszközökről is, amelyek hasznossá teszik őket. A Grok-balhé idején a Google minden felhajtás nélkül nyílt forráskódúvá tette az MCP Toolbox for Databases-t, egy hatékony háttérszervert, amely megkönnyíti az MI által vezérelt ügynökök számára az SQL adatbázisokkal való biztonságos interakciót.

Képzeljük el, hogy egy olyan mesterséges intelligenciának, mint Kimi K2, engedélyt adunk egy hatalmas, összetett adathalmaz – például egy kórház betegadatainak vagy egy laboratórium génadatainak – lekérdezésére, hogy aztán tudományos kutatásokat végezzen.

Vagyis a nagy teljesítményű mesterséges intelligenciákat lenyűgöző szórakoztató funkcióból megbízható professzionális eszközökké alakíthatjuk. De az MI kreatív megoldásai is gyorsak, hihetetlen evolúción mennek keresztül. Így például a Veo3, a Google videógeneráló modellje bár nem tökéletes, rettentően gyorsan tanul. 

Pedig még mindig csecsemőkorban van

De hangsúlyoznunk kell, hogy a technológia még mindig csak a gyerekkorát éli. Elképesztő dolgokat tud produkálni, de sokszor „gyerekesen” viselkedik. A kulcs a fejlődés sebessége, hiszen például a Veo2 és a Veo3 vagy éppen a GPT-4 és a Grok 4 közötti különbség nem években, hanem hónapokban mérhető. 

Képzeljük el, hogy ezt a kreatív erőt alkalmazzuk a tudományos vizualizáció során, például sejtek közötti interakciók modellezésére, vagy olyan oktatási tartalmak létrehozására, amelyek sokkal értelmezhetőbbé teszik a legösszetettebb biotechnológiai fogalmakat. Ha talán az MI nem is fedezi fel az „új fizikát”, de a biológia vagy éppen a kémia területén nagy dolgokat vihet végbe. 

A Grok ereje vagy éppen a Kimi K2 elérhetősége azt jelenti, hogy olyan eszközeink vannak, amelyek képesek teljes tudományos területeket befogadni és szintetizálni. Új gyógyszereket hozhatnak létre új alkotóelemekkel, akár organikus megoldásokkal.

Például ellenállóbb növényeket tervezhetnek, ahogyan azt a biotechnológiai mezőgazdasági innováció, a génmódosított technológia élharcosai mondják. Olyan mintákat találhatnak a genomikai adatokban, amelyre egyetlen ember sem lenne képes. Ez lehet a legnagyobb ugrás a tudományos eszközök terén a számítógép feltalálása óta.

Tanulságok

Azonban nem árt óvatosnak és körültekintőnek lenni, nem szabad előre rohanni, mert az MI-t nem fogjuk tudni utolérni, és akkor végünk. A Grok incidens legfontosabb tanulsága, hogy ezek a rendszerek nem tévedhetetlenek. Hallucinálnak, elfogultak, bizarr, kiszámíthatatlan viselkedést mutathatnak. Azokon a területeken, ahol az élet-halál a tét, ez kritikus fontosságú. 

Az FDA (Food and Drug Administration – Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala) már listát vezet az engedélyezett mesterséges intelligencia által támogatott orvostechnikai eszközökről, és a szigorú validáció iránti igény csak növekedni fog. Az ember szakértői szerepe nem tűnik el, de alapvetően a mesterséges intelligencia ellenőrzésére helyeződik át.

A Grok zárt, saját ökoszisztémája, valamint a Kimi K2 nyílt megközelíthetősége és a Google MCP Toolboxa közötti ellentétek a következő évtized központi témája lesz.

Vajon ez a hihetetlen hatalom néhány vállalat kezében összpontosul, vagy az egész világ számára elérhető erőforrássá válik? 

Mindenesetre a tudósok, mérnökök és építőipari vállalkozók számára a hatékony nyílt forráskódú alternatívák térnyerése több választási lehetőséget, nagyobb átláthatóságot és nagyobb kontrollt jelent a munkájukat meghatározó eszközök felett.