Egyre inkább terjed az a trend, leginkább Ázsiában, hogy az emberek inkább AI-barátnőket választanak, mint valódikat, és Prágában már működnek szexrobot-bordélyok is. Ez valamilyen módon felülírhatja a szexmunkára vonatkozó, régóta vitatott törvényeket és tiltásokat Európában?
Az AI-barátnők és a szexrobotok rámutatnak, mennyire elavultak Európa szexmunkára vonatkozó törvényei. Egy robotbordély Prágában nem illik bele a prostitúció definíciójába, egy AI-partner a telefonodon pedig csak egy alkalmazásnak számít. Vagyis igen, ezek megkerülik a tiltásokat.
Ugyanakkor szerintem a nagyobb történet kulturális jellegű. Ahelyett, hogy a (valódi) szexmunkásokat védenék, a jövőben a kormányok a robotokra mutathatnak majd, mint „biztonságos” alternatívára.
Ez feszültséget jelent: ezek az eszközök nemcsak a régi törvényeket kerülik meg, hanem arra is kényszerítenek minket, hogy szembenézzünk azzal, hogyan válik maga az intimitás a digitális gazdaság részévé. Úgy gondolom, teljesen új típusú és kategóriájú kapcsolatok fognak létrejönni. Ha külön kezeljük ezeket, akkor az AI-val való kapcsolataink nem az emberek helyettesítésére szolgálnak. Ideális esetben arra lesznek képesek, hogy kiegészítsék emberi kapcsolatainkat és a kapcsolati intelligenciánkat.
Milyen módon változtathatja meg az AI a szexipar különböző területeit a közeljövőben?
Az AI ugyanúgy alakítja át a szextech-ipart, ahogy egykor az internet tette. A kezdetekben „world wide web”-nek hívtuk, ma viszont már minden mögött ott van: vásárlás, munka, kommunikáció, kapcsolatok, randevúk, szerelem, intimitás. Az internet elkerülhetetlen háttér és viselkedésformáló tényező. Ugyanezt az utat járja majd be az AI is: fokozatosan háttérbe olvad, és az intimitás „operációs rendszerévé” válik. Már most is látjuk az átmenetet az újdonságból a hétköznapiba. Léteznek AI-klónjai influenszereknek, valamint OnlyFans- és pornósztároknak. Az automatizált rajongókezelésben már jelen van a mesterséges intelligencia. Nem nehéz elképzelni a vele közösen létrehozott tartalmakat.
Szinte minden randiapp használ AI-funkciókat: az algoritmusban vagy a beszélgetési javaslatokban. Úgy tűnik, elkerülhetetlen, hogy az AI legyen az iparág „összekötő szövete”.
Ahogy az internet forradalmasította a keresést, a streamelést és a kapcsolódást, úgy fog az AI is beépülni minden területbe, és átalakítja, hogyan fedezzük fel a vágyat, hogyan élünk meg intimitást, fantáziát, vagy akár a szerelmet.
Mik lehetnek a határok egy mesterséges intelligencia által működtetett szexuális élmény során, ahol az emberek akár olyan vágyat vagy fétist is megélhetnek, ami a valódi emberek között bűncselekménynek minősül?
Amint belépünk egy AI-alapú szexuális világba, a legnagyobb etikai törésvonal a szimulált ártalom körül húzódik meg. A szerepjáték, konszenzuális alapon, a felnőtt emberek között mindig is része volt a szexualitásnak. De egy AI-t arra programozni, hogy például kiskorúnak vagy beleegyezés nélküli szexuális áldozatnak adja ki magát, már teljesen más kategória. Attól, hogy abban a pillanatban nem sérül ember, még nem jelenti azt, hogy a társadalomnak normalizálnia kellene ezeket a fantáziákat. A törvények várhatóan ki fognak terjedni erre a területre is, ahogyan a gyermekvédelmi törvények már most lefedik a digitális szimulációkat és a bosszúpornót. Csak remélni lehet, hogy a jogalkotók gyorsan lépnek, mivel az innováció exponenciális ütemben halad.
Sokan más és más erkölcsi határvonalat húznak meg, ez is a kihívás része. Számomra a határ egyértelmű: ami embereknél illegális vagy ártalmas, az az AI esetében sem elfogadható.
Milyen veszélyekkel jár, ha valaki túlságosan rászokik a virtuális vagy kiterjesztett valóságbeli szexualitásra és teljesen elszakad az emberi intimitástól? Hogy lehet megelőzni ezt?
Ez valahol olyan, mint az internetes pornófüggőség. Egyszerűen fogalmazva: a pornó olyan, mint a McDonald’s a szex világában. Nem az intimitást tükrözi, hanem egy gyors élvezet, ami nem a valóságot képviseli. Az AI és a vegyes valóság ezt még tovább viszi. A korlátlan, azonnali hozzáféréssel a tartalmon és pornófilmeken túl a szintetikus képekhez, amelyek képesek reagálni az érzelmeidre, szükség van arra, hogy megtanítsuk az embereknek, hogy a szintetikus intimitás miben is különbözik a valóditól.
El lehet képzelni egy olyan AI-alapú „randigurut”, ami a megfelelő technológia mellett folyamatosan, valós időben tippeket súg nekünk ismerkedés, randizás közben?
Sokaknak ez úgy hangzik, mintha egy Black Mirror-epizód lenne, de ma már rengetegen használnak AI-t a randizás gyakorlásához, szerepjátékokkal, intimitás-gyakorlással és önbizalomépítéssel.
Mindennek a valóságban való kiterjesztése már nem is jelentene túl nagy technológiai ugrást: Okosszemüvegen keresztül megjelenhetnének utasítások a látómezőnkben: „kérdezz rá az utazására", „tarts szemkontaktust", „válts témát", „kezd unni téged", stb.
Egy fülhallgatón keresztül valós idejű kommentárt kaphatnánk, mint egy pálya szélén álló edzőtől. Ha pedig hordható eszközök figyelik a stresszjeleket (pulzus, izzadt tenyér), az AI jelezhetne: lélegezzünk, lassítsunk, nyugodjunk meg. A randi után pedig visszajelzést adnának, kiemelt pillanatokkal és „legközelebb így csináld” tippekkel.
Ha ez túl hihetetlennek tűnik, érdemes emlékezni: AI-coachingot már ma is használnak állásinterjúkra és munkahelyi feladatokra. A randizás lehet a következő határ, vagy talán az, amiről még nem merünk beszélni. Számomra a kérdés nem az, hogy „lehetséges-e”, hanem az, hogy „szabad-e”? Mi történik a viselkedésünkkel? Érzelmileg ellustulunk, ha egy AI-edzőre támaszkodunk, vagy épp az érzelmi intelligenciánkat fejlesztjük?
Mint annyi minden a szextechben, itt is az számít, hogy az AI-t eszköznek tekintjük-e jobb emberek képzésére, vagy csak egy maszknak, ami mögé elbújunk.
Képesek leszünk az AI elméjét olyan szintre fejleszteni, hogy hidat építsen férfiak és nők között, vagy örökre eltávolít majd minket egymástól azzal a „tökéletes vággyal és szenvedéllyel”, amit más semmi nem tud nyújtani?
Az AI, bármilyen erős is, erre még nem adott választ. A kutatások szerint nemcsak randikrízisben vagyunk, hanem nemek közötti kommunikációs válságban is, és néhány fejlődő országban, ahol drasztikusan zuhan a termékenységi ráta, ez demográfiai vészhelyzetet jelent. Nem gondolom, hogy az AI önmagában tükrözi a diszfunkciót, de mivel a nagy nyelvi modellek a mi szövegeinken, előítéleteinken, kulturális csomagjainkon és internetünkön nevelkedtek, még messze vagyunk attól, hogy a technológia áthidalja ezt a szakadékot.
Lesújtó adatok érkeztek: újra itt van a múlt század legsúlyosabb járványa
Az elmúlt években jelentősen megnőtt a szexuális úton terjedő fertőzések előfordulása Európában és Magyarországon is, különösen a szifiliszes és a gonorrhoeás betegek száma emelkedett. Újra megjelent a veleszületett szifilisz és a „szupergonorrhoea”, ami nem reagál az antibiotikumra sem.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.