„Lenyűgöztek minket a magyarországi egyetemek és az egyetemekről kikerülő diákok, az itt lévő tehetségek. Sok vállalat költözik ide, mi is úgy éreztük, hogy van itt egy jó tehetségforrás, amelyből meríthetünk”

– mondta az Economxnak Steve Daly, egy amerikai edtech, az Instructure vezérigazgatója arra a kérdésre, hogy mégis hogyan kerültek Magyarországra. Ugyanis ennek a cégnek a fő terméke a Canvas, amely a világ egyik vezető tanulásmenedzsment rendszere (LMS), ezt használják a Harvardon és az MIT-n is. (Ez a platform tulajdonképpen az „amerikai Neptun, vagy Coospace”, a tanárok és diákok ebben láthatják és rendezhetik az órarendjüket, vehetnek fel tárgyakat, intézhetik házi feladataikat.)

Maga az Instructure világszerte körülbelül 1500 munkatársat foglalkoztat, éves árbevételük meghaladja a 600 millió dollárt. De mégis hogyan kötöttek ki Budapesten? A „tehetségforrás” mellett Steve Daly azt emelte még ki, hogy egy olyan helyet kerestek maguknak az Egyesült Államokon kívül, amelyről úgy érezték, központi helyen található, és rendelkezik műszaki beállítottságú, rendkívül innovatív és képzett munkaerővel.

Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

„Főként ezért tettük le a voksukat Budapest mellett, mindazon túl, hogy földrajzi, társadalmi és kulturális szempontból is ideális hely Magyarország” – fogalmazott Steve Daly, hozzátéve, hogy 

jelenleg Budapest a legnagyobb fejlesztési központjuk, ami egyúttal egy üzleti központ is lesz számukra a jövőben.

Tiltás helyett integráció

A vállalat együttműködik az OpenAI-jal is. A vezérigazgató szerint bár a diákok többsége a ChatGPT-t a kritikák szerint inkább csak „csalásra használják”, és emiatt valójában „nem is tanulnak”,  Steve Daly úgy véli, ahelyett, hogy kizárnák a tanulás folyamatából a mesterséges intelligenciát, inkább integrálni kell azt. A cégvezető szerint az az AI segítségével sokkal személyre szabottabbá kell tenni a tanulást.

A vezérigazgató az Economx kérdésére azt mondta, évek óta beszélnek a személyre szabott tanulásról, azonban eddig sosem tudták teljesíteni az ígéreteiket, mert nem volt meg a technológia ahhoz, hogy valóban személyre szabottá tehessék. „Körülbelül 50 millió diák van a platformunkon, tehát az elmúlt 10-15 évben gazdag történelmünk volt arról, hogyan tanultak a diákok” – tette hozzá, rámutatva, hogy az ebből származó rengeteg adatnak a mesterséges intelligenciával már értelmet lehet adni. Például jelezni lehet a segítségével az oktató felé, hogy az egyik diákja valóban küzd a tananyag egy részének a megértésével.

Csapó Zoltán és Steve Daly
Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

„Azt tapasztaltuk, hogy idővel az ilyen módszerekkel történő tanítás, illetve az ilyen tartalmú tanítás javította a diákok eredményeit. Így ajánlásokat tudunk tenni a tanárnak arra vonatkozóan, hogy hogyan foglalkozzon azokkal a területekkel, amelyekkel a tanulónak nehézségei vannak” – mondta Steve Daly.

Színesebb, egyenlőbb oktatást hozhat az AI

Csapó Zoltán, az Instructure magyarországi fejlesztési igazgatója mindehhez hozzátette, hogy a ChatGPT-vel ma már azt is meg tudjuk oldani, hogy milyen személyként adja át az AI a tananyagot a diákoknak, sőt, akár analógiákat is tud hozni. 

Steve Daly szerint 

a technológia ki fogja egyenlíteni a versenyfeltételeket az oktatásban, hogy ne csak a tehetős egyének engedhessék meg maguknak ezt a fajta kiegészítő segítséget, a technológia most már oktatóként is működhet.

A vezérigazgató úgy látja, amint a mesterséges intelligencia költségei csökkenni kezdenek, ez demokratizálni fogja a hozzáférést a kiegészítő tanuláshoz, ami eddig nem volt lehetséges.

Daly ugyanakkor arra is rámutatott, hogy vannak olyan területek, ahol meg kell húzni az AI határait: itt olyan kutatásokat hozott példaként, amelyeknél szerinte a túlzott AI-használat következtében sérül a kritikus gondolkodás. Hangsúlyozta, óriási szükség van az interperszonális készségekre, ami általában a csapatmunka aspektusa. Az ilyen típusú készségek szerinte „abszolút fontosak lesznek, sőt, sokkal fontosabbak”, ahogy haladnak előre.

„Izgalmas időszak ez az oktatás számára. Tudom, hogy vannak kritikusok, sokan vannak, akik felvetik, hogy a felsőoktatásnak mi az értéke, mikor az emberek rengeteg pénzt költenek, főiskolára járnak, és nem kapnak munkát. De úgy gondolom, hogy a következő évtizedben óriási változás fog bekövetkezni abban, ahogyan az oktatás folyik”

– összegzett az Instructure vezérigazgatója.

Évek óta várták a magyar hallgatók, végre megújult a Neptun

Sok év után meglépték, így már nem csupán számítógépről lehet fennakadás nélkül intézni a tanulmányi ügyeket. További fejleszteni- és javítanivalókat is belengettek a felsőoktatáson belül. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.