A pekingi Betavolt nevű startup egy olyan nukleáris akkumulátort mutatott be, amely állításuk szerint akár 50 évig is képes energiával ellátni egy eszközt, töltés vagy karbantartás nélkül. Az akkumulátor 63 nukleáris izotópot tartalmaz, miközben egy pénzérménél is kisebb.
A vállalat szerint az újgenerációs akkumulátor már kísérleti tesztelési fázisban van, és hamarosan elérhető lesz kereskedelmi forgalomban is, telefonok és drónok számára.
Ugyanakkor a cég közleménye szerint az űrkutatásban, a mesterséges intelligencia és az orvosi berendezésekben, a mikroprocesszorokban, a fejlett szenzorokban és a mikro-robotokban és használható lesz – írja a The Independent.
Az akkumulátor úgy működik, hogy a bomló izotópokból felszabaduló energiát elektromossággá alakítja.
Ezt a technológiát még hidegháború idején a Szovjetunió és az Egyesült Államok dolgozta ki az űrhajókban és a víz alatti rendszerekben. Azonban eddig költségesek és terjedelmesek voltak a termonukleáris elemek.
A nukleáris akkumulátorok miniatürizálására és kereskedelmi forgalomba hozatalára irányuló törekvést Kína 14. ötéves terve részeként kezdte el az ország gazdaságának megerősítése céljából, 2021 és 2025 között.
A Betavolt állítása szerint a réteges kialakítás azt is jelenti, hogy nem gyulladnak ki és hirtelen erőhatásra nem is robbanhatnak fel. Eközben mínusz 60 és plusz 120 Celsius-fok között is képes működni.
Hasznos funkcióval hosszabbítja meg az akksik élettartamát egy mobilgyártó
A Samsung a hamarosan érkező Galaxy S24-családnál tervezi bevezetni az új funkciót, azonban egyes régebbi Galaxy-modelleknél is használható lesz majd.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Brutális rekord dőlt meg: valami nagyon nincs rendben, döbbenten állnak a meteorológusok
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli