A Microsoft hétfőn bejelentette, hogy 400 millió dollárt fektet be Svájcban, a pénzt felhőalapú számítástechnikai és mesterségesintelligencia-infrastruktúrájának fejlesztésére fordítják – adta hírül a Reuters.
Ez az összeg hozzávetőleg 141,2 milliárd forintnak felel meg.
Az amerikai technológiai vállalat a befektetést Guy Parmelin svájci gazdasági miniszter és Brad Smith alelnök Bernben tartott találkozóján harangozta be.
A pusztán Svájcban ezer főt foglalkoztató szoftvergyártó nem közölt részleteket arról, hány munkahelyet teremt a beruházás.
Az erre szánt pénzt a Genf és Zürich közelében található négy adatközpontjuk bővítésére és korszerűsítésére fogják felhasználni, reagálva az AI és a felhőalapú számítástechnikai szolgáltatások iránti megnövekedett svájci keresletre – ismertették.
Jelezték, a fejlesztés a meglévő és az új ügyfeleket is kiszolgálja, és lehetővé teszi, hogy az adatok Svájc határain belül maradjanak – ez fontos követelmény az egészségügyi, a pénzügyi és a kormányzati szektorban. A Microsoft bővíti partnerségi együttműködését a kis- és középvállalkozásokkal is, és fokozza képzési erőfeszítéseit, hogy segítsen az embereknek a mesterséges intelligencia és a digitális eszközök használatában.
Svájc a világ egyik vezető innovációs ökoszisztémáját hozta létre, amely a világszínvonalú kutatást a valós alkalmazásokkal ötvözi
– fogalmazott Smith egy nyilatkozatában.