A ChatGPT anyavállalata, az OpenAI helyi partnereket keres egy legalább 1 gigawatt kapacitású adatközpont létrehozásához Indiában – jelentette a Bloomberg News hétfőn meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Az OpenAI azonban a hír kapcsán nem reagált azonnal a Reuters megkeresésére.
Emlékeztetnek, az OpenAI a Microsoft támogatásával hivatalosan is bejegyeztette magát jogi személyként Indiában, és megkezdte egy helyi csapat felépítését. A vállalat augusztusban már bejelentette, hogy tervei szerint még idén megnyitja első indiai irodáját Újdelhiben, ezzel bővítve jelenlétét a felhasználói bázis alapján második legnagyobb piacán.
A Bloomberg jelentése szerint
egy nagy volumenű, új adatközpont építésének terve jelentős lépést jelenthet Ázsiában az OpenAI Stargate márkájú mesterségesintelligencia-infrastruktúrájának fejlesztésében.
A lap szerint az OpenAI által javasolt indiai projekt helyszíne és időzítése továbbra is bizonytalan, viszont Sam Altman vezérigazgató szeptemberi indiai látogatása során jelentheti be a létesítmény elstartolását.
Ismeretes, Donald Trump amerikai elnök januárban bejelentette a Stargate-et, egy akár 500 milliárd dolláros magánszektorbeli befektetést a mesterséges intelligencia infrastruktúrájába, amelyet a SoftBank, az OpenAI és az Oracle finanszíroz.
Óriási közös dobással erősít az Oracle és az OpenAI
A szoftverfejlesztésben és felhőszolgáltatásban utazó vállalat, valamint a ChatGPT-t fejlesztő techcég azt tervezi, hogy egy gigantikus adatközpontot hoz majd tető alá. Részletek >>>AI Summit 2025 – A régió legnagyobb mesterséges intelligencia konferenciája

Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége