Miközben a koronavírus-járvány korlátozó intézkedései miatt a fél világ otthon a négy fal között él, a tévénézés újra az életünk fontos része lett. A közönségmérések alapján a 12. héten (márc.16-23. között, amikor elindultak a hazai kijárási szigorítások) a hétköznap tévé előtt töltött idő a felnőtt népesség körében 12 százalékkal, az aktív népesség körében 16 százalékkal, míg a magasabb státuszú népesség (18-49 ABCpp) körében még jobban, 26 százalékkal emelkedett. Azonban ebben az időben a tartalomgyártás nagy részét újra kellett gondolnia az adóknak, sorra halasztották el a készülő műsorok forgatásait, szervezték át az adásrendet.

Viszont közben a streaming-szolgáltatók felpörgése is látványos. A Netflix vagy más platformok esetében az új előfizetőszám nőtt, előbbi idén eddig 16 millió új ügyfelet szerzett, ezzel globálisan immár 183 millió felhasználójuk van. Messze felülmúlták ezzel a saját várakozásaikat is: 7 millió új regisztrációra számítottak 2020 első három hónapjában, ennek több mint kétszerese érkezett be a járvány miatt.

A Whitereport most publikált prognózisa szerint 2020-ban éves átlagban legjobb esetben is kétjegyű, akár 25 százalék mértékű, 40 és 100 milliárd forint közötti médiavállalati bevétel-visszaesés következhet be, de a veszélyhelyzet elhúzódásától és a kormányzati intézkedések jellegétől és gyorsaságától függően akár ennél is nagyobbak lehetnek a károk a magyarországi tartalomiparban.

Vagyis felmerül a kérdés, hiába a rekordolvasottság az internetes portáloknál, a magas nézettség a tévéknél, ha a hirdetői oldal szenved, akkor ezt nem lehet pénzzé tenni? Vannak vajon válságállóbb piacok, akik most hirdethetnek csak igazán, mert az ő működésüket nem érintette a járvány? Új műsorok továbbra is forognak, a televízió viszonylag gyorsan reagált, de vajon mit hoz a jövő? Vége a magyarországi forgatási dömpingnek? - többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ az Out of the Box mai adásában.

A beszélgetés résztvevői:

  • Incze Kinga, a Whitereport.hu alapító-ügyvezetője
  • Szücs László, a ViacomCBS Networks közép-kelet-európai PR és kommunikációs igazgatója
  • Vörös Csilla, a Nielsen Közönségmérés ügyvezető igazgatója

Moderátor: Szabó Dániel, a Napi.hu újságírója

 

 

Az Out of the Box eseményeiről Facebook-oldalunkon tájékozódhat, a korábbi beszélgetéseket Youtube-csatornánkon is megtekintheti. Kövessen minket és iratkozzon fel!

Mi is az az Out of the Box?

Hogyan váltsuk meg a világot, ha éppen dobozokban élünk? Reményeink szerint majd most kiderül. Az Out of the Box egy olyan virtuális rendezvénysorozat, ami a Dialogue Creatives ötlete alapján az IndaMedia felületein valósul meg. Az esemény házigazdája a Napi.hu.