Elindult hazafelé Kapu Tibor az űrből. Néhány perc késés után 

az Axiom-4 legénysége megkapta a parancsot az indulásra az irányítóközpontból, így a Dragon kapszula 13:10-kor megkezdhette a leválást a Nemzetközi Űrállomásról.

Az űrhajó az első néhány métert rendkívül lassan teszi meg, hogy elkerüljön bármilyen ütközést az űrállomással. Ezt követően manőverező fúvókáinak segítségével fokozatosan távolodik el az űrállomástól, majd órákon keresztül önállóan kering a Föld körül, miközben a legénység és a houstoni irányítóközpont minden rendszert ellenőriz a visszatérés kritikus fázisa előtt – írja az Index.

Kapu Tibor többször is szólt hozzánk az Űrállomásról, volt olyan alkalom is, amikor a mikrogravitációt mutatta be élő adásban. 

Jelenleg a földre érkezés magyar idő szerint kedd 11:30 körül várható, és a kapszula Kalifornia partjainál ér majd földet.

Sikeres vizsgálat a világűrben

Kapu Tibor és Peggy Whitson parancsnok kísérlete, ami a Szaturnusz rejtélyes, óriási hatszögének lehetséges fizikáját vizsgálta, sikeres volt. Az első kísérleti alkalommal a parancsnok és a magyar kutatóűrhajós kitaláltak egy négykezes eljárást a vizsgálati konfiguráció létrehozására. Ennek célja egy teniszlabdányi víztömeg egyenletes eloszlatása egy speciálisan a kísérlethez 3D-nyomtatott, forgó gömbszerkezeten.

Az első, űrállomásról kapott képeket kielemezve a HUNOR-program szakemberei és a kísérlet tudományos vezetője, Vincze Miklós, az ELTE fizikusa tovább pontosították a második alkalom tudományos ütemtervét. A második kísérlet teljes sikert hozott. Az űrhajós páros továbbfejlesztett ötletekkel oldotta meg a kísérleti konfiguráció hatékony létrehozását, és minden megkívánt forgási helyzetet bejárva egyedi értékű adathalmazt állítottak elő a magyar tudósoknak elemzésre – írja a HUNOR. 

Kalifornia partjainál csapódnak az óceánba Kapu Tiborék

Így tér vissza a Földre társaival a magyar űrhajós. Bővebben >>>