A MacRumors portál úgy értesült egy, az ügyet jól ismerő forrástól, hogy az idei iPhone 17-széria tagjaiba már nem lehet majd hagyományos fizikai SIM-kártyát tenni.
A forrás szerint az Apple EU-s dolgozóinak kötelező elvégezniük szeptember 5-ig egy, az iPhone-ok eSIM támogatását érintő képzést.
Az Apple az Egyesült Államokban már a 2022-es iPhone 14-széria óta nem tesz hagyományos, fizikai SIM-foglalatot a készülékeibe, a helyükön nincs is semmi.
Más régiókba azonban azóta sem hozta el ezt a változtatást a cég, így például az EU-ban is lehetett SIM-kártyát tenni az iPhone-okba – de ettől még támogatják a készülékek az eSIM-et is.
A The Information már tavaly is arról írt, hogy „a következő évtől kezdődően” az Apple több országban is elhagyhatja a hagyományos SIM-foglalatokat. Ugyanakkor a portál nem nevesítette az iPhone 17-et az akkori cikkében. Természetesen még nincs kőbe vésve a dolog, és lehet, hogy csak egy készülék, a szupervékony iPhone 17 Air válik meg a hagyományos SIM-helytől, mert már fizikailag nem férne el benne. De az is lehet, hogy tényleg végleg száműzi az apró kártyákat a cég.
Az eSIM Magyarországon már mindhárom mobilszolgáltatónál elérhető, és tájékoztatókkal is segítik a felhasználókat abban, hogy hogyan kell beállítani azt. A folyamat jellemzően nem bonyolultabb és időigényesebb, mint egy hagyományos SIM cseréje – írja a HVG.
Az új telefonmodellek szeptember 9-én érkeznek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Rémálmot hozott a Mikulás: több gyermek rosszul lett a horrorédességtől a magyar városban