Egy év alatt átlagosan harminc százalékkal több digitális alkalmazást kezdtek el használni az emberek, mint korábban, miközben a fogyasztók 76 százalékának egyértelműen nagyobbak lettek az elvárásai egy-egy szolgáltatással szemben: a Cisco AppDynamics felmérése szerint például a válaszadók 57 százaléka nem használja többet azt az alkalmazást, amelyik nem teljesít a várakozásának megfelelően. Az elemzés szerint a fogyasztók 60 százaléka az alkalmazást és az üzemeltető céget hibáztatja a hiba jellegétől függetlenül, ha bármi problémát tapasztal.
A világszerte több mint 13 ezer válaszadó digitális viselkedését vizsgáló tanulmány rávilágított, hogy a felhasználók egyre inkább zéró toleranciát tanúsítanak a nem, vagy nem megfelelően működő alkalmazásokkal szemben. Nem számít, hogy az alkalmazáson belül van-e a baj - például lassan betöltő oldalak, állásidő vagy biztonsági hibák - vagy olyan külső tényezők okozzák azt, mint a rossz internetkapcsolat, a lassú fizetési kapuk és egyéb technikai problémák. A fogyasztók szemében nincs különbség, a fennakadásokért az alkalmazást, illetve az azt üzemeltető céget, brandet, márkát teszik felelőssé.
Az emberek 72 százaléka ugyanis úgy véli, hogy az adott cég vagy brand felelőssége a digitális szolgáltatás vagy applikáció hibátlan működésének biztosítása, 92 százalékuk pedig elvárja, hogy a digitális szolgáltatások megbízható és konzisztens teljesítményt nyújtsanak.
A kutatásból az is kiderül, hogy a válaszadók többsége (85 százaléka) számára a mindennapok elengedhetetlen részévé váltak digitális szolgáltatások, és 84 százalékuk szerint ezek a szolgáltatások segítettek átvészelni a világjárványt. Ebből következően a fogyasztók lojalitása közvetlen kapcsolatban áll azzal, hogy melyik márka fektetett be jelentős mértékben digitális szolgáltatásainak fejlesztésébe az elmúlt időszakban: 67 százalékuk például lojálisabb lett az olyan márkákhoz, amelyek kivételesen magas minőségű digitális szolgáltatás biztosítanak.
A válaszadók jelentős hányadának, 61 százalékának jelentősen és hosszú távon megváltoztak a digitális szolgáltatásokkal kapcsolatos elvárásai: 73 százalékuk gondolja úgy, hogy még ha az élet vissza is tér a normális kerékvágásba, továbbra is támaszkodni fognak a már igénybe vett digitális szolgáltatásokra.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon