Új terület felé nyitna a brit Monzo: a Financial Times cikke szerint a népszerű digitális bank saját mobilelőfizetések és eSIM bevezetését tervezi. A vállalat megerősítette, hogy a projekt még csak a kezdeti fázisban jár, de ügyfeleik visszajelzéseire reagálva keresik a lehetőségeket.
„Tudjuk, hogy a mobilelőfizetések sokaknak okoznak fejfájást, ezért elkezdtük vizsgálni, hogyan tudnánk ezt Monzó-s módon megoldani” – közölte a cég.
Ha megvalósul a terv, a Monzo virtuális mobilszolgáltatóként működne, vagyis nem építene saját hálózatot, hanem a meglévő távközlési cégek infrastruktúrájára támaszkodva kínálna versenyképes árú csomagokat. Nem lenne ezzel egyedül, korábban a Revolut és a Klarna is elindított hasonló szolgáltatásokat, bár ezeknek sokkal inkább akkor van szerepük, ha valaki külföldre utazik és nem tudja használni saját SIM-kártyájának szolgáltatását.
Mint írják, a fintech-szereplők belépése felkavarhatja a brit mobilpiacot, hiszen milliós ügyfélkörükre építve – különösen a roaming területén – kedvező díjakat és vonzó feltételeket ígérhetnek.
A Monzo ügyfélbázisa mindeközben látványosan nő: a digitális bank nemrég közölte, hogy már több mint 13 millió felhasználója van, köztük 12,5 millió magánügyfél – ez nagyjából a brit felnőttek ötöde –, valamint több mint 700 ezer vállalkozás. Ez a bázis komoly ugródeszkát jelenthet a távközlési piac felé.
AI Summit 2025 – A régió legnagyobb mesterséges intelligencia konferenciája

Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban