Az erotikus tartalmakat gyártó modell hatalmas követőtáborra tett szert 2019-ben az Instagramon, ahol legtöbbször videojátékok karaktereinek jelmezében, rózsaszín parókákban és macskafüles hajráfban készített magáról pikáns tartalmakat.
Ezen felbuzdulva ugyanebben az évben bejelentette, hogy 30 dolláros darabáron úgynevezett „gamergirl fürdővizet” árul, ami a gyakorlatban olyan befőttesüvegben tárolt fürdővizet jelentett, melyekben maga a tartalomgyártó hölgy mártózott meg, azaz az ő testnedveivel van dúsítva.
Öt évvel a mutatvány után azonban a modell elárulta, hogy a PayPal, amelyen fürdővízből származó bevételét kezelte, befagyasztotta a számláját és megtartotta azt a 90 ezer dollárt, amelyet a fürdővizes befőttesüvegek után kapott.
Delphine az X oldalán arról számolt be, tudja, hogy jobb hír lett volna, hogy sok pénzt keresett a fürdővize eladásából, ezért titokban tartotta a büntetést. Ugyanakkor utólag nem bánta meg tettét.
A történet azonban boldog véget ért: miután a tartalomgyártó megosztotta a PayPal-el kapcsolatos problémáit, és a külföldi sajtó több tagja, köztük az esetről beszámoló Business Insider is tudósított a sztoriról, a PayPal megkegyelmezett Delphine-nek, és hosszú idő után megkapta az eladások után kapott 90 ezer dollárt.
A probléma ugyanis az, hogy bár a PayPal engedélyezi, hogy felnőtt és szexuális jellegű áruk értékesítése után kapjon bevételt valaki a számlájára, azonban csak az Egyesült Államok területén belül teheti meg. Delphine viszont az Egyesült Királyságban él.
A pénzügyi szolgáltató azonban az akkori szabályzata szerint az irányelvek megsértése után 2500 dolláros bírságot szabhatott ki. A fiatal modellnek így minden egyes eladott fürdővizes befőttesüveg után ennyi bírságot kellett kifizetnie. A PayPal szóvivője azonban a lapnak úgy nyilatkozott, hogy ezt a politikát egy évvel ezelőtt megszüntették.
Erre kell figyelnie az OnlyFans lelkes alkotógárdájának
Az OnlyFans-modellek két lehetőség közül választhatnak: vagy vállalkozóvá válnak, vagy a személyi jövedelemadó szabályai szerint fizetik a közterheket. A NAV éves ellenőrzési tervében ez a felnőttoldal egyelőre nem szerepel.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Óriási a sztrájkhajlandóság a közoktatásban
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter