Az Alphabethez tartozó Google bejelentette, hogy megkönnyíti az alkalmazásfejlesztők számára, hogy a Google-től eltérő platformokra, csatornákra tereljék az ügyfeleket, miután az Európai Unió versenyfelügyeleti hatósága az uniós szabályozások megsértésével vádolta meg őket.
A Reuters emlékeztet, márciusban kétszer is vádat emeltek a techvállalat ellen az EU mérföldkőnek számító digitális piaci törvényének (DMA) megsértése miatt, melynek célja a nagy technológiai cégek hatalmának megfékezése.
A Google már 2024 eleje óta az Európai Bizottság célkeresztjében áll:
azt vizsgálják, korlátozza-e az alkalmazásfejlesztőket abban, hogy tájékoztassák a felhasználókat az alkalmazásboltján, a Google Playen kívüli ajánlatokról; és hogy előnyben részesíti-e a vertikális keresőszolgáltatásait, például a Google Flights-ot.
A szabályozó hatóságok szerint az Alphabet technikailag megakadályozza az alkalmazásfejlesztőket abban, hogy szabadon tereljék a fogyasztókat más csatornákra a jobb ajánlatokért. Azt állítják, a cég által felszámított szolgáltatási díj, amiért egy alkalmazásfejlesztő a Google Playen keresztül először szerez meg új ügyfeleket, túllépi az indokolt mértéket.
Egy blogbejegyzésben a Google azt írta, az Európai Bizottsággal, a fejlesztőkkel és más szakértőkkel folytatott megbeszéléseket követően frissít bizonyos kifejezéseket.
Bár továbbra is aggályaink vannak azzal kapcsolatban, hogy ezek a változások káros tartalmaknak tehetik ki az Android-felhasználókat, és ronthatják az alkalmazásélményt, frissítjük az EU Külső Ajánlatok Programját felülvizsgált díjakkal és több lehetőséggel az Android-fejlesztők számára, az Európai Bizottsággal folytatott DMA-megbeszéléseket követően
– fogalmazott Clare Kelly, az EMEA vezető versenyjogi tanácsadója.
Korábban az EU több mint 8 milliárd eurós (kb. 3152 milliárd forint) pénzbírsággal sújtotta a vállalatot különféle trösztellenes szabályok megsértése miatt, most pedig a globális éves árbevételének akár 10 százalékát is kitevő bírsággal nézhet szembe, ha bűnösnek találják a DMA megsértésében.
Rohamtempóban növeli bevételeit és nyereségét a Google
Nőtt az Alphabet negyedéves nyeresége és bevétele, az adózott eredménye pedig 28,2 milliárd dollár lett. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége