BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Wagner István

02.
05.
23:59

Belvedere: Fajó plasztikái, képei, grafikái

Két évtizedet ölel fel Fajó János sokoldalú munkásságából az a válogatás, amely március 18-ig eladással egybekötve látható a Belvedere Galéria központi traktusában. A legdrágább (8 millió 750 ezer forint) a Fekete hullám, egy 265 cm magas, lakkozott fa plasztika 2004-ből. Egyenként kereken 8 milliót kérnek két hasonló méretű tavalyi, monumentális példányért: a Hullám II. natúr mahagóniból való, míg a Cédrus valóban natúr cédrusfából készült. A továbbiakban a kisplasztikák következnek az árlistán, csökkenő sorrendben: az 1992-es Hullám pár lakkozott fából készült, 60 centi magas és 2 millió 50 ezer forintot várnak érte, míg a következő esztendőből a valamivel nagyobb, azonos anyagú Kúpok ára 2 millió 375 ezer forint. A nagyméretű, olajjal fára festett fali reliefek közül másfél méteres a tavalyi Kék-piros kompozíció (1 millió 750 ezer forint), akárcsak az Elcsúszás elnevezésű ellipszis (1 millió 555 ezer forintért); egyenként 1 millió 450 ezer forintért elvihető a Relief ellipszis II. (2002-ből), illetve a tavalyi Citromsárga-fekete falikép. Manapság divatba jöttek a monumentális méretű, reprezentatív kivitelezésű, kis szériás művészalbumok. Ilyen Fajó Jánostól a tavalyi kiadású, vászonkötésű mappa, amely tíz színes szerigráfiát tartalmaz ofszetpapíron, huszonkét szignált és számozott példányban. Az angol nyelvű Ellipses ára 1 millió 125 ezer forint. Bár szerzőjük nem szívesen bontja meg a teljes sokszorosított grafikai ciklust, kivételesen egyenként is kapható egy-egy lap az albumból.

Szerző(k):
Wagner István
01.
22.
23:59

Ritka Rembrandt-portré kerül a piacra

Az idén ünnepli a világ Rembrandt van Rijn születésének 400. évfordulóját; érthető módon a maastrichti TEFAF (The European Fine Art Foundation) is hódol a festőóriás emléke előtt, annál is inkább, mert eredetileg a régi flamand és holland mesterek forgalmazásából nőtte ki magát Európa legnagyobb régiségvásárává. Az idei rendezvény még odébb van (március 10–19. között rendezik meg), de máris bejárta a hír a szakmai berkeket, hogy ismét forgalomba kerül az egyik leghíresebb magánkézben lévő Rembrandt-kép, amely hat évtizede nem szerepelt a nyilvánosság előtt. Az 1661-es datálású festmény a művész életének nehéz periódusában készült, amikor adósságai miatt házát és minden ingóságát elárverezték, ő maga pedig családjával Amszterdam szegénynegyedében húzta meg magát. A kép egy négyzetméteres sincs (92,1x74,9 centi) és Jakab apostol fél alakját ábrázolja profilban, imádkozás közben. A 44-ben elhunyt szent földi maradványai később spanyol földre kerültek, a IX. században fedezték fel koporsóját Compostelában, amely ennek köszönhetően Santiago de Compostela néven a XI. századtól Jeruzsálem és Róma után a harmadik leghíresebb zarándokhellyé vált. Az apostol ábrázolásai az egész középkorban igen elterjedtek voltak, rendszerint zarándoköltözetben és a jelképévé vált Jakab-kagylóval jelenítették meg. Rembrandt vásznának előző tulajdonosait kiválóan dokumentálják egészen a XVIII. századig visszamenőleg; Amerikába Joseph Duveen, a híres műgyűjtő révén került, az utóbbi időben bemutatta Washingtonban a National Gallery of Art, Los Angelesben pedig a Paul Getty Museum. A tavaszi régiségvásárra a festményt New Yorkból a Salander-O’Reilly Gallery hozza vissza Európába; feltehetőleg horribilis áráról egyelőre konkrétan még nem esik szó. A TEFAF standjain nem ez lesz az egyetlen megvehető Rembrandt-mű. A helybeli Noortman Master Painting képkereskedés például egy korai, 1633-as keltezésű főművét kínálja, Szakállas férfi arcképe vörös köntösben címmel. A művész sokszorosított grafikai lapjaiból az amszterdami Gebr. Douwes Fine Art, továbbá Helmut H. Rumbler Majna menti Frankfurtból érkezett és David Tunick New York-i műkereskedő standján lehet majd válogatni, az olajképekénél jóval mérsékeltebb árakon.

Szerző(k):
Wagner István
01.
22.
23:59

Két magyar galéria az Arte Fierán

Deák Erika és a Knoll Galéria tavalyi bemutatkozása után két újabb magyar galéria jelenhet meg az idén harmincéves bolognai művészeti vásáron. Az acb és a Vintage az Új szellem projekt keretében kerül – régiós társakkal együtt – a piaci érdeklődők elé. Tavaly ilyenkor a NAPI Gazdaság beszámolt arról, hogy a keleti nyitás jegyében két kortárs galériát hívtak meg Budapestről a bolognai Arte Fierára – Deák Erika galériáját és a bécsi székhellyel is rendelkező Knollt –, a bemutatkozás a kapcsolatépítés mellett anyagi sikereket is hozott (NAPI Gazdaság, 2005. február 7., 12. oldal). A rendezők most, a három évtizedes fennállás jubileumán is hasonlót lépnek: idén Magyarországról az acb Kortárs Művészeti Galéria és a Vintage vehet részt a január 26-tól 30-ig tartó nemzetközi mustrán. Mindketten a Le Corbusier által tervezett pavilonban kapnak helyet (orosz, cseh, lengyel, szlovén és román társaik mellett ), ahol az Esprit nouveau (Új szellem) elnevezésű projekt keretében kerülnek az érdeklődők elé a régió legfrissebb képző- és fotóművészeti, valamint installációs és videós törekvései. A Vintage Galéria – nevéhez híven – kezdetben főleg az 1920–1930-as évek európai hírű magyar avantgárd fotográfiáinak korabeli, ezüst-zselatin levonatait kínálta eladásra, majd ezt bővítette a kortárs magyar képzőművészet olyan alkotásaival, amelyek a fényképek technikájához, illetve stílusához kapcsolódnak. Pőcze Attila, a galéria vezetője a NAPI Gazdaságnak beszámolt arról, hogy Eperjesi Ágnes, Ősz Gábor, Roskó Gábor és Szabó Dezső munkáit viszi az itáliai mustrára (lapzártakor még nem volt végleges a műtárgy-, valamint az árlista). Ősz Gábor már 1987-ben is jelen volt a bolognai kortárs vásáron – az „új szenzibilitás” egyetemes stílusirányzatának több akkori fiatal magyar képviselőjével együtt –, azóta olajfestmények mellett installációkat, fotókat és filmeket is készít. A vele egyívású Roskó Gábor látomásos olajképein túl rajzol, akvarellezik, kerámiatárgyakat mintáz, illetve zenés-vizuális performanszokban szaxofonosként vesz részt, fiatalabb társuk, Eperjesi Ágnes pedig vizuális kommunikációt tanult, majd fotó- és tipográfiai mesterkurzust végzett. Ő az egyedi, ezüstlevonatú fotogramok mellett áttetsző fóliára vagy negatív filmre is fest és nyomtat képsorozatokat, illetve polaroid fényképekkel is dolgozik. Szabó Dezső festőművésznek készült, azóta a hagyományos piktúrától eljutott a C-printekig, amelyeket kis szériákban készít. Képsorozataiban intim enteriőröktől emberi figurákon át természeti tájakig csoportosít variációkat azonos témára. Az acb Kortárs Művészeti Galériát működtető Trance Balance Kft. munkatársai művészettörténeti tanulmányaik után gyakorlatot szereztek kritikusi, szervezői, vezetői vagy oktatói téren, de jogi és pénzügyi ismeretekkel is felvértezve kínálják szolgáltatásaikat. Magánszemélyeknek, illetve vállalatoknak adnak tanácsot műtárgyvásárláshoz, illetve -gyűjtéshez, segédkeznek feldolgozásban, állagmegőrzésben vagy eredetiségmegállapításban, emellett információkat nyújtanak külföldre is, prezentációkat szerveznek, kutatómunkában, tanulmányutakban és csereprogramokban segédkeznek. Mint Szoboszlai János igazgató elmondta, bolognai standjukon három fiatal alkotó értékesítéssel egybekötött bemutatóját tervezik. Szűcs Attila egyedi piktúráját eleinte a hatvanas-nyolcvanas évek újságfotói, illetve képes levelezőlapjai ihlették, ennek nyomán jutott el markáns profiljáig, amelyet a realista részletek mellett sajátos festőiség jellemez. Olajképei viszonylag kis méretűek (50x70 centi), átlagáruk jelenleg 375 ezer forint körül mozog (járulékok nélkül). Az ugyancsak az acb által prezentált Soós Dóra nagyobb vásznait 400 ezer forintért adják, Mátrai Erik hármas sorozatokban készített videóinak alapára pedig 450 ezer forint.

Szerző(k):
Wagner István
01.
22.
23:59

Art Mozart árverés a Dorotheumban

Kerek évfordulót ünnepel a világ, de különösen Wolfgang Amadeus Mozart szülővárosa, a 250 éve született zeneszerzőre egész iparágat építő Salzburg. A január 27-i születésnappal beinduló Mozart-évből a bécsi Dorotheum filiáléja is kiveszi részét: az eredetileg a hercegérsek által 1747-ben építtetett helyi palotájában január 28-án Art Mozart elnevezéssel rendez árverést, amelynek 222 tétele mind a művészhez kapcsolódik valamilyen módon. A kínálat sztárja egy 1780-ból való angol gyártmányú hordozható úti zongora, amely feltehetőleg Mozart tulajdonában volt. Dániai beadója korabeli feljegyzésekkel és rokonai visszaemlékezéseivel tudja igazolni a hangszer származását, amelynek hírnevét tovább öregbítette 1962-ben, hogy Herbert von Karajan is kipróbálta, amikor a Bécsi Filharmonikusok élén ott dirigált. A hangszer becsértéke 60–80 ezer euró, de a ház szakértőinek reményei szerint magasra felverik az árát. Mozart 1787 és 1791 között, prágai tartózkodásai idején gyakran vendégeskedett Pachta grófék palotájában, akiknek saját zenekaruk is volt. Nekik komponálta Hat német tánc című darabját és ezt a házaspárt örökítette meg Franz Fahrenschon csehországi festőművész, a nőt a nyár, a férfit az ősz allegóriájaként. A nagyméretű, egész alakos vásznakat együtt 40–45 ezer euróra taksálták. Azon mindmáig vitatkoznak a szakértők, hogy az ifjú Mozartot ábrázolja-e a B. Delahaye 1772 szignójú festmény, de a Dorotheum becsüsei szerint az biztos, hogy korabeli alkotás és egy arisztokrata tulajdonából került később Salzburgba (5200–7000 euró). Ismeretlen osztrák mestertől származik egy fiatal lány mellképe 1770–1780 tájáról, amely feltehetőleg Mozart Nannerl becenevű nővérét ábrázolja és a zeneszerző máig létező törzsvendéglőjéből került a múlt század húszas éveiben a jelenlegi beadó családjához (3000–4000 euró). A képek mellett kisebb-nagyobb plasztikák is tükrözik a Mozart-kultuszt, de a fő vonulat a korabeli kottáké, Mozarttól és kortársaitól az őt tisztelő késői utódokig. Magyar vonatkozású a budapesti születésű és Bécsben elhunyt festőnő, Weber-Fülöp Erzsébet egész alakos portréja 1914-ből Eleonore Schickanederről, aki az egyebek közt a Varázsfuvola szövegíróját is adó híres osztrák művészdinasztia sarja (1400–2000 euró). Kalapács alá kerül (1200–2000 eurós becsértékkel) egy egészen friss, tavaly született kotta is: a Viva! Mozart szvit teljes partitúrája ütősökre, fúvósokra és zenekarra, amelyet Salzburghoz kötődő mai komponisták szereztek a város megrendelésére és mind a nyolcan ellátták aláírásukkal.

Szerző(k):
Wagner István
12.
26.
23:59

Dienes Gábor eladásos tárlata Körmendiéknél

Nemcsak nálunk, külföldön is eleve hálátlanabb feladat a honi kortársak munkáinak forgalmazása a régebbi modern mesterek műveihez képest, amint azt a Körmendi Galéria részben eladásos tárlata is mutatja. Bármennyire befutott alkotónak számít mifelénk például Dienes Gábor festő, grafikus és szobrász – amint azt magántulajdonból kölcsönzött nagyszámú vászna, lapja vagy plasztikája is tanúsítja –, azért az eladásra kínált példányok ára nem lép túl a milliós ársávon. Egymilliót kérnek a vegyes technikával farostlemezre festett Jézus, illetve a Nő szobrommal című idei kompozíciókért. A friss termésből 800 ezer forintba kerül a Karintia vagy a tavalyi Ablak – azonos eljárással és alapanyagokból. A régebbi képek közül 750 ezerért megszerezhető a Nő (1997) vagy a Szeretnék egy jót aludni (2001), a Maszáj harcos (2003), sőt egy bronz kisplasztika is, amely stilizált kutyát testesít meg (1998-ból). Aki alkalmi vételre vár, az is elégedett lehet: a bronzból öntött, 1998-as Fület 600 ezerért árulják, de ennek feléért, sőt ötvenezerrel kevesebbért is megvásárolható a 2000-es datálású Nehezék-ciklus egy-egy példánya.

Szerző(k):
Wagner István
12.
26.
23:59

Milliós képek az Erdész & Makláry Galériában

Az ősszel azzal a kifejezett céllal nyílt meg az Erdész & Makláry Galéria a Falk Miksa utcában, hogy olyan francia földre került és ott világhírre szert tett magyar művészek munkáit forgalmazza, akiket itthon méltatlanul elfeledtek. Nyolc évtized után Magyarországon náluk nyílt meg az első olyan önálló Réth-tárlat, amelyen a közönség külföldről hazahozott festményeket és grafikákat is vásárolhat a művész minden alkotói periódusából. Ennek megfelelőek az árak is: a tizenhét eladó kép közül csak kettő szerepel a milliós sáv alatt, egy csendélet 600 ezer forintért és az Aktok lóval című grafika 750 ezerért. A legdrágább a Nyakláncos nő mellképe 1927-ből, a 22 milliós kép a háromnyelvű monográfia borítóján is szerepel. Jóval kevesebbért, 12,5 millióért meg lehet szerezni az 1925-ös Déli tájat, illetve a Formák a térben 1935-ös absztrakt kompozícióját (12 millió). Nyolcmilliót kérnek Madame Renaud realisztikus ülő alakjáért 1912-ből, éppúgy, mint egy 1935-ből való cím nélküli, illetve egy 1954-es elvont alkotásért. (Még a teljesen elvont stílusú művek között is egymástól nagyon eltérőek akadnak, nemcsak a geometrikus vagy organikus stílus jellege, hanem az alkalmazott alapanyagok miatt is; skálájuk a beépített csempedaraboktól, kavicsoktól, összetört tojáshéjtól vagy kagylótól a tégla- és fűrészporon, cementen és salakon át a növényi rostokig, textíliákig terjed.) A tematikus festésmódhoz való időnkénti visszatérést példázza a Vitorlás (1940), egy évtizeddel későbbről pedig az Ősz, mindkettő 2,5 millióért.

Szerző(k):
Wagner István
12.
26.
23:59

Kiskarácsonyt tartott a Belvedere

Egy héttel karácsony előtt zárta sűrű évadját a Belvedere Galéria: a kamaraaukció 227 tételéből 122 talált gazdára, a 11,5 milliós összesített kikiáltási árból 9,8 millió forintos leütési ár lett, összesen 36 leütés volt hat számjegyű. A változatos kínálat beillett akár karácsonyi ajándéknak is, mivel a legmagasabb eladási árak is csak a félmilliós határon jártak. Talán ritkasága miatt lett listavezető a külföldre szakadt Ladányi Imre kvalitásos olajcsendélete Bögre és óra címmel 1958-ból, amely 90 ezerről startolt és közel hétszeresénél, 600 ezer forintnál landolt. A szecesszió nosztalgiahullámának töretlen voltát mutatja egy huszonnégyszeres licitlépcső: Helbing Ferenc Nő párduccal című hidegtű-lapja 20 ezer forintos elvárásról 480 ezer forintig menetelt. A harmadik legdrágább Szász Endre Piros ruhás nője lett, az olajjal farostra festett mellkép 140 ezerről ért 400 ezer forintra. Két tétel ért el 360 ezer forintos leütést: a népszerű Molnár C. Pál Kiűzetés a Paradicsomból című biblikus és erotikus olajképe (140 ezerről indítva) és Jándi Dávid Kertben című pasztellje a nagybányai iskola stílusjegyeivel (120 ezer). Érdekes színfoltja volt a kínálatnak a közelmúltban elhunyt Aradi Nóra művészettörténész hagyatékából a kisgrafikák sora. Molnár C. Pál harmincas évekbeli, vallásos jellegű fametszeteit 10 ezer forintos kikiáltási áraikon adták tovább, Mattis-Teutsch János Én Te Ő című 1922-es illusztrációját (Kahána Mózes verseskötetéhez) 80 ezer forintos kikiáltási árán ütötték le. Kapósnak bizonyult Bortnyik Sándor stilizált Lenin-feje: az 1918-as linó 60 ezerről 150 ezer forintra drágult.

Szerző(k):
Wagner István
12.
18.
23:59

Csontváry a karácsonyfa alá

Az évad végére tartogatták a Balaton utcában a legerősebb árverési anyagot, ami meg is hozta a várt eredményt. A Nagyházi Galéria decemberi képárverésén 548 tételből 319 kelt el, ebből millió fölötti áron közel félszáz. Könnyen megjósolható módon Csontváry Kosztka Tivadar hét évtizedes lappangás után felbukkant szignálatlan olajfestménye, a Teniszező társaság lett a listavezető: a 24 milliós kikiáltási árról meg sem állt a 90 milliós leütésig. Ilyen konkurencia mellett nem csoda, hogy az eredetileg legtöbbre taksált mű, a flamand Jan van I. Kessel Orfeusz az állatoknak muzsikál című XVII. századi vászna megmaradt a 26 milliónál. Aztán hosszabb szünet következik az árlistán: egyenként 9,5 millióért kelt el Ferenczy Károly Domboldalonja (amelyet eleve ennyire becsültek), illetve Vaszary János női hátaktja (egymillióval alacsonyabbról indult). A mezőny itt már szorosabbra zárt: 8,5 milliós kikiáltási árán ütötték le Aba-Novák Vilmos somogyi táját, Munkácsy Mihály Az elítélt című férfifejtanulmánya pedig 6,5 millióról lépdelt kereken 8 millióig. Mednyánszky László széles horizontú Táborozása 5,5 millióról 6,5 millióig araszolt. Azonos, 5,5 milliós leütést hozott három teljesen különféle tétel: a németalföldi Peter Jacob Horemans XVIII. századi társaságot ábrázoló páros képe 4,4 millió forintról, a velencei Giulio Carpioni XVII. századi mitológiai jelenete 1,6 millióról ment fel idáig, míg Anna Margit temperáját, a Nő álarccal és petróleumlámpávalt eleve ennyire tartották. A vegyes műtárgyak, néprajzi emlékek és bútorok licitálásán 349 tételből 205-öt értékesítettek. A legtöbbet – 1,3 milliós indítás után 4,2 millió forintot – egy igazi ritkaságért fizették: Dominik Biemann 1840 táján köszörülte színtelen üveglapra egy előkelő hölgy portréját, amelyet tűzaranyozott bronz talpon álló keretben helyezett el. Nem kevésbé ritka darab volt az 1870 körüli németalföldi kabinetszekrény, mégsem szökött értéke az elvárt 2,4 milliónál magasabbra. A katalógus borítóján is reprodukált antik római balzsamtartó edény 1,8 milliós kikiáltási árán ment el. Az ezüstárverésen – egy nappal ezüstvasárnap előtt – nemesfém ékszerek is terítékre kerültek, összesen 559 tételben, ezekből 267 lelt új tulajdonosra, de itt csak két milliós leütés akadt. Hieronymus Priester XVII. századi augsburgi dísztálja védett volta ellenére drágult 1,4 millióról kettőre. Ismeretlen mestertől való német társa a XVIII. századból a papírformát hozta, amikor 1,8 milliós kikiáltási árán ütötték le.

Szerző(k):
Wagner István