Wagner István

Bankárgyűjtemény a Vízivárosi Galériában

Gyertek velem! Kövessetek! – szólítja fel a közönséget Karvalits Ferenc, a Földhitel- és Jelzálogbank Rt. elnöke a gyűjteményét bemutató kiállítás katalógusának előszavában. Nem lesz könnyű feladatuk azoknak, akik nyomába akarnak lépni: a negyvenes éveinek elején járó bankár mára olyan kollekciót hozott össze, amely számban és színvonalban egyaránt messze túlnő egy magánlakás falain. A szélesebb nyilvánosság most először ismerkedhet meg ennek egy részével: a válogatott képek június 22-ig láthatók a Vízivárosi Galériában. A látványos anyag alig egy évtized gyümölcse: a bankári pályát és a műgyűjtést szinte egyszerre kezdő Karvalits eleinte a kevésbé ismert, alacsonyabb árakon is hozzáférhető kortársakat vásárolta, a műtermekben aztán barátságok alakultak, fokozatosan bővülve a galériások körével is. Lassan visszafelé is haladt az idő: az Európai Iskola szentendrei mestereitől már Körner Éva művészettörténész hagyatékából szerzett be a gyűjtő néhány kisebb, számottevő művet. Így állt elő az a paradox helyzet, hogy ami a mostani bemutatón előre eltervezett kronológiai sorrendnek tűnik, az a valóságban pont fordítva alakult ki. A szentendreiek közül Anna Margit Trombitás című vásznát vagy Korniss Dezső szitanyomatait említhetjük példaként, vagy akár Bálint Endre Képszonettek-ciklusát, esetleg Barcsay Jenő elvont Napsütését. Az alkotók időrendjében az Iparterv-generáció tagjai következnek: Bak Imre absztrakt konstruktivista olajkompozíciói, Nádler István művei (utóbbiak között egy egészen friss, Malevics emlékének adózó lendületes alkotás). A középnemzedék külföldön is ismert tagjai közül több művel is szerepel Mulasics László, El Kazovszkij, Fehér László (ő egy kontúrszoborral is), Szotyori László, majd a gyűjtő kortársai jönnek: Baranyai Levente, Eperjesi Ágnes, Hajdú Kinga. A sor folytatható egészen a legfiatalabbakig: iski Kocsis Tibortól Moizer Zsuzsáig szinte mindenki bekerült a kollekcióba azok közül, akiknek a munkáit az utóbbi években egyre nagyobb sikerrel viszik a külföldi kortárs művészeti vásárokra a magyar galériások. Ezeket az eseményeket egyébként maga Karvalits is rendszeresen látogatja – emeli ki a katalógust író Ébli Gábor, a magyar magángyűjtemények avatott ismerője –, így nem meglepő, hogy a gyűjtemény külföldi kortársakkal is gyarapodik, egyaránt akad benne holland vagy dél-koreai alkotás. A sokszínű kollekciót összeválogató bankár példája valóban követésre méltó, nemcsak műgyűjtői, de – horribile dictu – akár befektetői szemszögből nézve is, hiszen a most közszemlére tett alkotások vélhetőleg csak növelték az értéküket – s nem is kis mértékben – a megvételük óta eltelt viszonylag rövid idő alatt.

Nagyházi: a római márványtól a magyar szablyáig

Régi mesterek művei mellett XIX. és XX. századi festmények kerültek kalapács alá május 16–17-én a Nagyházi Galéria aukcióján, 18-án pedig a vegyes műtárgyakon, bútorokon és szőnyegeken volt a sor. Az első két napon 570 tételből 319 kelt el és ebből 28-at millió felett ütöttek le. A várakozásokkal ellentétben nem talált vevőre a legmagasabbra tartott tétel, Lotz Károly 19 millión indított allegorikus képpárja, akárcsak a nápolyi vagy flamand virágcsendélet-„ikrek”, 14 millióért. A pálmát Paál László 1875 körül festett borongós Nyírfaerdeje vitte el: az 1969 óta védett mű korábban kétszer szerepelt BÁV-aukción is, most 18 millióról ért 30 millióig. Tizenegymilliós alapárán kelt el egy ismeretlen (bajor vagy osztrák) szobrász Mária megkoronázása című fából faragott, aranyozott oltári reliefje 1500 tájáról, a harmadik legdrágább pedig a belga Boudewyns Vadászata lett; a XVII–XVIII. század fordulóján festett védett kép licitlépcső nélkül, 9,5 millióért talált új gazdára. Munkácsy Lédáját az 1880-as évek végéről – amelyről egykori tanítványa, Rippl-Rónai József az ezredévi tárlaton járva feljegyezte, hogy „igen gyorsan és szépen festett kis kép” – becsértékén, 7 millióért adták tovább, akárcsak Vaszary Fák lemenő nap fényében című festményét 1890-ből (6,5 millió). Ferenczy Noémi ritkaságnak számító, Kaszás paraszt című gobelinje 6 millióért visszamaradt, Mészöly Géza életképének, az Almaárusoknak az árát viszont 1,8 millióról 5,5 millióig verték fel. Patkó Károly 1924-es Nagybányai bányászházaiért 1,2 millió helyett 4,6 milliót pengettek le, Koszta József oldott olajcsendélete 1930 tájáról pedig 3,6 millió helyett 4,2 milliót is megért új tulajdonosának. Fordulatosan alakult az árverés harmadik napja is, amikor 374 vegyes műtárgyból 223-at értékesítettek. A legtöbbet, 2,6 milliót, egy 1840 körüli, kétszer másfél méteres, gördesz csomózású kaukázusi karacsop imaszőnyegért fizettek (1,9 milliós indítással), milliós társai viszont sorra visszamaradtak érdektelenség miatt. Hasonlóan vegyes képet mutattak a bútorok is: egy 1800 körüli magyar íróasztal 850 ezres kikiáltási árát felverték 1,2 millióig, de pártában maradt a korábban annyira keresett írószekreterek közül egy XVIII. század végéről való magyar példány 2,4 millióért, akárcsak korabeli osztrák szekrények sora, hasonló árfekvésben. Az időmérők közül egy 1800 körüli osztrák állóóráért 360 ezer helyett 650 ezret adtak, sok szép darab viszont visszamaradt. Egy 1800 körüli magyar szablyát ezüsttokjával 460 ezer helyett 1,1 millióért adtak tovább, akárcsak egy bizánci bronzamforát, 900 ezres kikiáltással. A Perszephoné elrablásával ékes római császárkori fehér márvány timpanonért viszont 2,2 millióról indítva 2,4 milliót fizettek.

Kalandos sorsú Vaszaryt kínál a Belvedere

Krimibe illő sorsa volt a Pávákat etető fiúnak, amelyet 1901-ben festett Vaszary János: a művet Budapesten az Árverési Csarnok 1933. októberi licitálásán látták utoljára, aztán hosszú évtizedekre nyoma veszett. Az olajkép Londonban, a Sotheby’s árverésén bukkant fel újra a hetvenes évek végén, ahol egy párizsi üzletember vette meg, majd eladta egy ott élő hazánkfiának. Ő 1986-ban bemutatta a festményt Budapesten a Magyar Nemzeti Galériának, majd visszavitte Párizsba, ahol még abban az évben ellopták tőle. Az Interpol hiába kereste 1998-ig, amikor ismét legutóbbi tulajdonosának ajánlották fel megvételre és most ő adta be a hányattatott sorsú művet a Belvedere Galériához, ahol 16 millió forintra értékelték. Ez a legmagasabb kikiáltási ár a ház május 27-i árverésén, ahol kétszázhúsz tételből mintegy kéttucatnyit indítanak a milliós sávban. A legdrágábbak között szerepel még Mattis-Teutsch János kései olajtemperája, a szokatlanul realisztikus Szász Madonna, 12 milliós kikiáltási áron, illetve Munkácsy Mihálynak egy nem kevésbé rendhagyó vászna, a Betyár a börtönben 1868-ból, amelyről a restaurálás során eltüntették a háttérben a korábbi reprókon még látható alakot (4,8 millió forint). Orbán Dezső 1975 végén rendezett gyűjteményes kiállításán is bemutatták 1915-ös tájképét, A Duna Leányfalunált, amely most 3,8 millió forinton kezd. Egyenként 3,2 milliót kóstál Szász Endrétől egy méreteiben is rendhagyó Omár Chájjam-kompozíció laminált falemezen, akárcsak Czóbel Bélától egy jellegzetes gyümölcscsendélet. Ezúttal meglehetősen sok virágcsendélet is összejött: Vaszary János, Koszta József és Orbán Dezső alkotásai millió fölött indulnak, Bertalan Albert kompozíciója már csak 480 ezer forint – a százezres sávban aztán széles a választék.

Kétharmados eredmény az Abigailnél

Az Abigail Galéria tizenötödik festményárverésén (május 14-én, a Művészetek Palotájában) másfél száz tétel kelt el az indított 215-ből. A milliós kikiáltási sávban egyedül A. Tóth Sándor 1931-es, feszesen komponált Lotte-portréja maradt vissza 1,6 millióért (nem találta meg vevőjét 1965-ös, 950 ezren kezdő téli városrészlete sem, lendületesen komponált harmadik képe, az Ili fát visz ugyanakkor 1,1 milliós becsértékén cserélt gazdát). Több mint hatszorosára ugrott viszont Kolbe Mihály intenzív kolorittal falemezre felvitt kompozíciójának ára: a Porcelánfestők 80 ezerről startolt és félmilliónál landolt. A többi milliós tétel a várakozásoknak megfelelően szerepelt. Rippl-Rónai József kék kalapos hölgyét a húszas évekből 6 millióra taksálták és 7,5 milliónál koppant a kalapács. Gyarmathy Tihamértól a Tükröződés 1978-as elvont vászna 1,9 milliós elvárás után jutott 2,4 millióig, ugyancsak tőle az 1949-es Testek a térben (Kő feketében) 1,6 millió helyett 1,8 milliót hozott. Egyenként 1,6 milliónál ütötték le Tagyosi Rácz Péter múlt század eleji olajvázlatát IX. Pius pápa anziói villájával (1,2 millióról), illetve Frank Frigyes látványos Hölgy pirosbanját, amely 950 ezerről araszolt idáig. Scheiber Hugó Luluról készült expresszív temperája három évvel ezelőtt szerepelt a Kieselbach Galéria áprilisi árverésén: most 1,2 millió helyett 1,4 milliót ért meg új tulajdonosának. A galériánál rendszeresen felbukkanó Munkácsy-ceruzavázlatokból a Krisztus Pilátus előtt gyerekfigurája 320 ezerről 360 ezerre ért, a zsidó főpapok dekoratív sorfala 440 ezerről félmillióig jutott. A szobrok közül Kisfaludi Strobl Zsigmond Anya gyermekével című, közel félméteres terrakottája éppúgy a kikiáltási árát tartotta 130 ezres leütésével, mint a Szentendrén élő Szilárd Klára Várkastély elnevezésű hegesztett kubista bronza (380 ezer), Borsos Miklós arasznyi bronz Galambja viszont 30 ezerről a háromszorosáig repült. A három Zsolnay-dísztárgyból az elegáns 1910-es vörös váza árát nem verték fel magasabbra 60 ezer forintnál, az 1880–1890 közötti gyümölcsöstál 70 ezerről 110 ezerig jutott, az áttört falú füleskancsó pedig 95 ezer helyett 140 ezer forintot kóstált a végén.

Andrássy Dénes: a műkedvelő műgyűjtő

A magyar kulturális turisták régóta ismerik a Felvidéken a kurucos nosztalgiát ébresztő „Krasznahorka büszke várát” éppúgy, mint a betléri kastély pompásan berendezett múzeumát. Most innen érkezett Magyarországra egy időszaki kiállítás, amely az Andrássy grófok generációról generációra átöröklődött gyűjtőszenvedélyéből nyújt ízelítőt. A tárlat a Budapesti Történeti Múzeum metszettárában augusztus 21-ig látható. A kiállítás főszereplője Andrássy Dénes gróf (1835–1913), akinek édesapja, Andrássy IV. György alapozta meg a krasznahorkai alsóvárban létesített családi múzeumot. Az eredeti berendezés főként XVI–XVII. századi fegyvereket mutatott be. A familiáris intézményt továbbfejlesztette fia, aki a vár északnyugati részét és bástyáját 1903-tól, szeretett feleségének halála után Franciska grófné ereklyemúzeumává alakította át. A kiállításon tudomást szerezhetünk arról, hogy a gróf a millenniumi ünnepségek idején nejéről elnevezett alapítványt létesített, hogy egy ásványtani, bányászati és kohászati múzeumot hozzon létre. Az építés szakmai hibái és az állomány szegényes volta miatt a múzeumot átmenetileg be kellett zárni, majd 1909-ben bányászati szakiskolát létesítettek benne, amely 1920-ban Ózdra költözött. (Az épületet egy évtizeddel ezelőtt felújították, azóta a rozsnyói bányászati múzeum működik benne.) Andrássy Dénes tetemes pénzadománnyal támogatta Kassán a Felső-magyarországi Múzeum építkezéseit is, majd a megnyitás után saját műtárgyaival gazdagította állományát. Krasznahorkaváralján a kor legmodernebb műszaki vívmányaival – tetővilágítással és vízgőzfűtésel – építtetett képtárat a külföldi utazásain, illetve müncheni tartózkodása alatt beszerzett festmények és szobrok méltó elhelyezésére, amely kezdettől fogva elnyerte a legnevesebb szakemberek elismerését. Ez csak fél évtizeden át működött, mert anyagát a gróf 1912-es végakaratában a budapesti Szépművészeti Múzeumra hagyta. Ebből most emlékeztetőül egyetlen példány függ a falon, Walter Firle A reggeli című zsánerjelenete, amelyet a művész olajjal festett falapra. Most került először a raktárakból a közönség elé a tárlat anyagának több mint a fele. Ez leginkább a gróf saját kezű ceruzavázlataira, akvarelljeire, olajfestményeire vonatkozik, amelyekből mintegy százat láthatunk Budapesten. Ezek azt bizonyítják, hogy gyerekkorától szívesen és jól rajzolt, festegetett, majd ez irányú ismereteit – Bonnban folytatott jogi tanulmányai mellett – tökéletesítette és későbbi utazásain teljesítette ki. Az alkotó-műgyűjtő szívesen pártolt ösztöndíjakkal fiatal tehetségeket is.

Tízmilliós képek sorozata Nagyháziéknál

A festményeké a háromnapos májusi Nagyházi-aukció első két napja: holnap-holnapután régi mesterek képei, valamint XIX. és XX. századi festmények kerülnek kalapács alá. A harmadik napon, május 18-án kerülnek sorra a vegyes műtárgyak, a bútorok és a szőnyegek. Az első két nap 570 tételéből mintegy hatvanat indítanak millió felett, míg a harmadikon a 374 között tucatnyi ilyen akad. A legmagasabbról Lotz Károly két monumentális olajképe startol – a Múzsák, illetve a Bacchus ünnepe –, az egy tételben indított művek kikiáltási ára 19 millió forint. Szorosan utána jön Paál László tipikusan sötét tónusú Nyírfaerdője 1875 tájáról; a 18 millión kezdő képet védetté nyilvánították, így nem vihető külföldre. A dobogó harmadik fokára 14 milliós kezdéssel ismét egy ikerpár került: az összetartozó virágcsendéletek nápolyi vagy flamand mestertől valók a XVII. századból. Fából faragta, majd festette, aranyozta Münchenben vagy Salzburgban 1490–1500 között egy ismeretlen szobrász Mária megkoronázásának oltári reliefjét, amelyért minimum 11 milliót kérnek, míg egy névtelen itáliai festő a XVIII. század második feléből való velencei részletéért 9,5 milliót várnak, akárcsak a belga id. Boudewiyns védett Vadászatáért. A katalógus borítóján is népszerűsítik a holland Nicolas Maes 1678-as vásznát, amelyet a Van Alphen famíliából való nemes hölgyről készített (8,5 millió forint). Ilyen konkurencia mellett szerényen húzódik meg Munkácsy olajjal fára felvitt kisméretű Lédája a hattyúval, kereken 7 millióért; ugyanilyen technikával Vaszary nyírfaerdője 6,5 millió forint, de Ferenczy Noémi kaszás parasztot ábrázoló gobelinje is csak 6 milliót kóstál. A szülőföldjén manapság rendkívül keresett Friedrich Gauermann patakparton sütkérező medvéjének 4,8 milliós indító összegét osztrák érdeklődők jóval magasabbra is feltornászhatják a licitálás során. Az utolsó nap sztárja egy kandeláberpárral összetartozó, ma is működő aranyozott bronz kandallóóra 1830 tájáról, a párizsi Auguste Lemaire mester műhelyéből, 3,6 millió forintért. Egyenként 2,8 millióra értékeltek a ház szakértői egy cseh sárgaréz és csiszolt üveg csillárt a XX. század elejéről, illetve egy intarziás osztrák szekrényt a XVIII. század második feléből, egy berakással dekorált magyar írószekretert a XVIII. század végéről viszont már csak 2,4 millióra. Érdekes és értékes ritkaság a római császárkorból egy 2,2 millióra tartott, fehér márványból faragott timpanon, amely Perszephoné elrablását ábrázolja. A szőnyegek sorában egy 1840 tájáról való kaukázusi karacsop imaszőnyeget 1,9 millió, egy 1820 körüli türkmén besirt pedig 1,5 millió forinton indítanak.

Felvidéki habántól Breuer-székig

A legrégebbi német árverési ház, az 1845-ben alapított és még mindig családi tulajdonban lévő Kunsthaus Lempertz május 18–20. között visz kalapács alá vegyes műtárgyakat és festményeket kölni székhelyén. A magyar alkotók széles spektrumon képviseltetik magukat: szerepel a választékban XVIII. századi felvidéki habán bokály 600 euróért, éppúgy, mint 1775-ből való ezüst cukortartó szelence a pozsonyi Fáber Dániel műhelyéből 1500-ért vagy 1720 körüli ezüstflakon 1100 euróért. A dizájnszekcióban ott van Breuer Marcell 1922-ben tervezett, 6 ezer eurón induló támlásszéke – a Christie’s 1997-es londoni árverésén szerezte mostani beadója –, amelyet a Bauhaus dessaui műhelyében készítettek 1924 táján tölgyfa lécekből, lószőr ülőkéje és háta viszont későbbi kiegészítés. A régebbi és újabb mesterek festményei és grafikái között lesz a harmadik napon Munkácsy Mihály szignált pasztellvázlata egy magyar parasztlányról (5 ezer euró), továbbá a maga idejében keleti témáival sikeres Tornai Gyulának a bibliai háromkirályokról olajjal vászonra festett kompozíciója (3 ezer euró). A licitáláson el nem kelt tételek – a cégnél bevált szokás szerint – egy hónapig még kikiáltási áron megvásárolhatók.

Magyar műgyűjtemények 1945–2005

Hatesztendei munkával készült el a második világháború utáni magyar műgyűjtésről Ébli Gábor hézagpótló műve, amely most jelent meg az Enciklopédia Kiadó gondozásában. A magyar műkereskedelem a rendszerváltás után virágzott ugyan fel látványosan és az árverések leütései is azóta szárnyalnak egyre magasabbra, ám az előző évtizedekben is folyamatosan működött a hazai műtárgypiac, értő galériások és lelkes műgyűjtők jóvoltából. A szerző koránál fogva személyesen inkább csak az utóbbi másfél évtizedet tapasztalhatta meg, de lelkiismeretes kutató munkájának, kiváló kapcsolatteremtő képességének köszönhetően sikerült a korábbi időszakról is azonosan „éles felvételt” előhívnia, sőt szerencsére az országhatárokon kívül is feltérképezte a szélesebb közvélemény előtt ismeretlen kollekciókat. Ily módon valójában többet nyújt a könyv címében ígérteknél, mert külföldi magántulajdonba került magyar műveknek is nyomát követi. Így vette számba például Torontóban Pólya Tibor és a Hetek csoportjának jelenlétét éppúgy, mint Nancy G. Brinker korábbi amerikai nagykövet kortársi szerzeményeit avagy a nyolcvanas évek Olaszországba, Roland Riz tulajdonába került magyar alkotásait. Megismerhetjük a könyvből Francois Gachot kultúrattasé hagyatékát, Gaudens Pedit rendszerváltást tükröző válogatását, az olyan német gyűjtők kincseit, mint Thomas Lützenburger vagy Friedrich Wehinger, az osztrák Rudolf Schmutz Zsolnay-kerámiáit – és ezzel még korántsem teljes a felsorolás. A kötet foglalkozik a második világháborúban jogellenesen külföldre hurcolt műtárgyakkal is a Magyar Nemzeti Galéria véletlenül fennmaradt archív felvételekből rendezett fotókiállítása kapcsán. Ébli Gábor a NAPI Gazdaság műtárgypiac rovatának is vissza-visszatérő szerzője, a tartalomjegyzékbe lapunk hasábjain megjelent számos cikke bekerült. Ezek sorában több is akad, amely a művészeti és a gazdasági élet sajátos kapcsolatát tárja fel, magyarországi pénzintézetek, illetve vállalatok, adott esetben üzletemberek tulajdonában levő klasszikus, illetve kortárs kollekciókat mutatva be. (Ébli Gábor: Magyar műgyűjtemények 1945–2005. Enciklopédia Kiadó, Budapest 2006, 382 oldal. Ára: 2900 Ft.)

Kiegyensúlyozott kínálat az Abigail festményárverésén

Az ötödik születésnapját szélsőséges rekordok, botrányok és szenzációk nélkül megérő Abigail Galéria a rá jellemző árképzés jegyében tartja 15. festményárverését is: a 215 tétel elérhető összegeken indítva kerül kalapács alá május 14-én a Művészetek Palotájában. A legmagasabbról Rippl-Rónai József Hölgy kék kalapban című, az 1920-as évekből való pasztellje indul, amelyet kereken hatmillióért kiáltanak ki. Messze mögötte következik Gyarmathy Tihamér 1978-as, Tükröződés elnevezésű vászna (1,9 millió forint), aztán jön ugyancsak tőle a Testek a térben olajjal horganylemezre festett, 1949-es, korai absztrakt kompozíciója 1,6 millióért. Legalább ugyanennyit kérnek a bábtervezőként is nemzetközi hírű A. Tóth Sándor Lotte című 1931-es, karakteres olajportréjáért, míg egyenként minimum 1,2 milliót várnak Scheiber Hugó 1926 körüli tempera Lulujáért, valamint Tagyosi Rátz Péter IX. Pius pápa villája Anzióban című 1907-es vásznáért. (A kevésbé ismert Tagyosi Rátz a nagybányai művészkolónia második nemzedékéhez tartozik, szereplése beleillik az Abigail stratégiájába, miszerint felvállalja a háttérbe szorult vagy elfeledett művészek népszerűsítését.) A milliós sáv sereghajtója ismét A. Tóth Sándor Ili fát visz című, már-már karikatúraszerű kompozíciójával (1,1 millió). A kortársak sorából a legmagasabbról Fehér László startol 2002-es pasztell Szentendrei emlékével (850 ezer forint), aztán a rangidős Pleidell János Itáliai városa említhető 1940-ből (550 ezer), Hencze Tamás elegánsan elvont, akrillal vászonra felvitt Véges terét pedig 480 ezerről indítják. A közelmúltban elhunyt mesterek közül ugyanennyit ér a ház becsüsei szerint Bér Rudolf gyümölcscsendélete szoborfejjel, Szász Endre öreg királya dekorlemezen, illetve Marosán Gyula stilizált virágcsokor-kompozíciója. Jóval olcsóbb, egyenként 280 ezer forint a ma is alkotók táborából Schéner Mihály olaj-farost figurális csoportja (Pásztorvilágra emlékezve), a külföldről hazatelepült Szilárd Klára Szentendrei álmokja, illetve Deim Pál Kék térben című absztrakt akrilvászna. Az Abigail licitálásainak megszokott elemei a Munkácsy Mihály sokalakos bibliai festményeihez készült ceruzavázlatok; most a Krisztus Pilátus előtt főpapjainak egy csoportja és egy gyerekfigura vehető meg, 440 ezer, illetve 320 ezer forintért. A kisplasztikák között van Lányi Dezső-bronzszobor (Léda hattyúval, 220 ezer), Kisfaludi Strobl Zsigmond terrakottája (Anya gyermekével, 130 ezer) és Borsos Miklós stilizált fémgalambja alig 30 ezer forintért. A Zsolnay-fajanszok közül a legdrágább egy korai, 1896-os, keleties füleskancsó 95 ezerért, egy még régebbi gyümölcsöstál bronztartóban 70 ezerért, egy 1910 körüli csorgatott vörös mázú váza pedig már 60 ezerért is elérhető.