Wagner István

Ismerős galériások a párizsi régiségvásáron

Régi otthonába tért vissza a szeptember 15–24. között huszonharmadik alkalommal megtartott párizsi Biennale des Antiquaires, amely 1962-ben, a Grand Palais-ban nyitotta meg először kapuit. A palota restaurálása miatt hat esztendőn át a Louvre híres Carrouseljében vendégeskedett a régiségvásár, a bejáratul szolgáló üvegpiramis alatt. A francia műkereskedők szakszervezete (SNA) által 1901-ben alapított rendezvényre való meghívás önmagában is nagy kitüntetés a világ bármelyik galériája számára. Az idén minden eddiginél több – száznégy – kiállító prezentálja három évezred hétezer műtárgyát, közülük negyvennégy érkezett a kontinensen kívülről és huszonöt százalékuk először van jelen. Közéjük tartozik az osztrák fővárosból a rangos Bel Etage Galéria, amely egyrészt három évtizedes fennállásának, másrészt az általa képviselt Wiener Werkstätte nemrégi centenáriumának köszönhette premierjét. A rendezők indoklásában az szerepel, hogy a bécsi szecesszió, vagyis a Jugendstil az egész osztrák művészetből talán a legnagyobb befolyást gyakorolta az egyetemes művészet fejlődésére, így nem véletlen a világ múzeumainak és galériáinak fokozott figyelme. Ezt az irányzatot pedig Wolfgang Bauer harminc éve alapított galériája a lehető legmagasabb színvonalon képviseli, a műkereskedés a Wiener Werkstätte legismertebb művészei – mint Adolf Loos vagy Otto Wagner építész, illetve tanítványaik közül Josef Hoffmann és Koloman Moser – belsőépítészeti alkotásait, bútorait forgalmazza a XIX–XX. század fordulójáról. A biennále standján olyan munkák szerepeltek, mint Koloman Moser kinyitható fedelű intarziás asztalkája, Otto Wagner maga tervezte szekrénye saját bécsi lakásából vagy a Josef Hoffmann és Carl Otto Czeschka együttes keze nyomát dicsérő ezüst-malachit keresztelői étkészlet. Az osztrák és német nyelvterület élvonalbeli galériásai közül más régi ismerősök is megjelentek, Münchenből például a Bernheimer Fine Old Master, amely az európai festőiskolák régi mestereinek képeit árusítja – id. Markó Károly is szerepel a repertoárján – avagy Gertrud Rüdiger, aki régi porcelánok és fajanszok között felvidéki vagy erdélyi habán edényeket is kínál. A Párizsban szintén kiállító brémai Galerie Neuse antik ezüstneműi és ötvöstárgyai között sem ritka a történelmi Magyarország pereméről származó használati és dísztárgy.

Megtörtént dolgoktól a Hús-addikcióig

Az Ausztriában élő szobrász, Bota László és fia, a festő Bota Ádám mutatkozik be a magyar közönségnek a Ráday Galériában. Az apa expresszív bronzművei együtt láthatók a fiú ma divatos, „lipcsei festőiskola” modorában festett vásznaival

A Dunaparti kamaraárverései

Bár tavaly történt a váltás, még nem ment át eléggé a köztudatba, hogy az egykori Belvárosiból teljes nevén Dunaparti Aukciósház és Galéria Kft. lett (a közelmúltban megnyílt a hozzá tartozó Claudia Galéria is a Szabadság téren). Az őszi szezonban ismét beindulnak a szokásos, hétfőnkénti kamaraárverések Váci utcai székhelyükön, hetenként váltakozó – festmény, grafika, vegyes műtárgy és óra-ékszer – profillal. A Klotild-palota sarkán, eleve az idegenforgalmi fősodorban nyílt meg annak idején ez a ház, a köznapi használatra szánt dísztárgyak mérsékelt árai pedig fokozták vonzerejét. Az alapító Kovács Dezső halála után lánya, Kovács Claudia Lilla folytatta a tradíciót. Mivel a Dunaparti jelenleg a fővárosban egyedülálló arcélével, hétről hétre megtelik a terem nemcsak magyar, hanem osztrák érdeklődőkkel és vásárlókkal is. Variával startol ma az idény, 235 tétel között tallózhatnak a törzsvendégek és a beugró látogatók. A licitálás során sokat lehet tanulni, mivel az aukciót vezető tulajdonos hasznos ismereteket közöl egy-egy tárgy árváltozásairól. Az ezüstnemű, a porcelán, az óra és a drágakő magyar trendjeibe a nemzetközi ármozgás is begyűrűzik, ezért közvetve a külföldi műtárgypiacról is információkat kaphatunk: mikor mivel érdemes beadóként vagy vásárlóként próbálkozni. Az inkább kivételnek számító német, osztrák, holland vagy francia márkák mellett most különösen sok például a herendi porcelán, néhány ezer forintos induló árakon is, a keresett tojásbonbonnier-ket például átlag ötezerért vesztegetik. Jóval kevesebb a Zsolnay-fajansz, de azok sem drágák. A népszerű keramikusok közül Kiss Roóz Ilona egy-egy állatfigurás, mázas fali dísztányérjáért 24 ezret, a nagyobb méretűért 30 ezret várnak. Az egész kínálat legdrágább darabja Kiss Roóz félméteres menyecskefigurája 80 ezer forintért. A Gorka família munkáihoz jóval olcsóbban, akár 4–22 ezer forint közötti árakon is hozzá lehet jutni.

Milliós leütések az Abigail festményaukcióján

Bevált az Abigail Galériának nagy árverései viszonylag új helyszíne, a Művészetek Palotájának Fesztivál Színháza, akárcsak a szokatlan, vasárnap délutáni időpont – mondta lapunknak Vikor György, a galéria társtulajdonosa. A vasárnapi aukció nem esik egybe más házakéval, a helyszínen pedig kiváló a technikai háttér, jók a közlekedési, valamint a parkolási lehetőségek, az épület pedig annyira népszerű, hogy már a jövő évre is megtelt rendezvény-előjegyzési naptára. Az Abigail nyáron se pihent: augusztus közepéig eladással egybekötött kiállításon várta a látogatókat Millennium centerbeli székhelyén. Az Ők sem próféták saját hazájukban? cím alatt futó tárlat tizenhat, több-kevesebb ideig külföldön élt magyar mester munkáiból kínált válogatást, kedvező fogadtatás mellett. Bizonyos mértékig ezt folytatta a szeptember 10-i festményárverés is – 204 tételéből 133 elkelt és hatot ütöttek le millió felett –, hiszen a lista élére egy olyan sokoldalú alkotó került, aki Párizsban szerzett nevet a két világháború között. A mostanában újra felfedezett A. Tóth Sándor Éjszakai horgászat című, 1970-ben Magyarországon festett olajképe éles kontúrjaival, élénk színfoltjaival keltett érdeklődést, 2,4 milliós kikiáltási árán értékesítették. Az ő képe lett a második helyezett is: a Horgászok nappal című 1961-es kartont 2 milliós indítás után 2,2 millióért adták tovább. A dobogó harmadik fokára a Hollandiában elhunyt Huszár Vilmos Vörös heringek című vászna került, amely 1,9 millióról 2 millióig ért. Perlrott-Csaba Vilmos Óvárosa szerepelt az időközben megszűnt Műgyűjtők Galériájának 1993. májusi licitálásán is, Szűk utca régi emeletes házakkal címen. Akkor 50 ezer forintról jutott 110 ezres leütésig, most 950 ezerről startolt és másfél milliónál landolt. Egyenként 1,3 milliót fizettek a francia fővárosban élt Réth Alfréd ennyiről indított Belle Isle című 1914-es olaj-kollázs vásznáért és szintén vegyes technikájú, de fél évszázaddal későbbi, 1965-ös Piacáért. Viszonylag magasan végzett még – egyenként 950 ezres eredménnyel – Tóth Menyhért 1958-as Kaszálója (kikiáltási ára 650 ezer forint) és a Párizsban eltemetett Csató György 1972-es Absztrakt kompozíciója, amelyet eredetileg is ennyire taksáltak. Csaknem háromszorosára, 900 ezer forintra verték fel Remsey Jenő Párizsban festett Fekvő akt temperájának 320 ezres kikiáltási árát, lényegesen magasabb, egyenként 850 ezres kezdésről ugyaneddig jutott Beöthy István két szintén odavalósi absztrakt temperája. A magasabb régiókban az árképzés jobbára maximalista volt (feltehetőleg a beadók nyomására), így relatíve értékükön, de látványosabb licitlépcsők nélkül cseréltek gazdát az egyes tételek. A tehetősebbek mellett a szerény pénztárcájúak is lehetőséghez jutottak: egyaránt 50 ezres indítás után 55 ezerért elvihető volt Gertler Tibor tusrajza David Ojsztrah hegedűművészről, 60 ezerért pedig a híres férje, Czóbel Béla árnyékában kissé méltatlanul háttérbe szorult Modok Mária árvácskás olajképe.

Kamaraárveréssel startol a Belvedere

Kamaraárverést tart évad eleji bemelegítésként szeptember 16-án a Belvedere Szalon, a szezonkezdetnek megfelelően az árak is visszafogottak: a 191 festmény közül a legdrágábbakat is csak 180 ezer forintról indítják. Ilyen Jámbor Lajos első pillantásra akvarellnek tűnő oldott olajképe, a Mosás, Basch Andor Műteremben című lendületes enteriőrje, Balla Béla tóparti házsora, Ziffer Sándor markáns férfifigurája (hátoldalán a Zarándok vázlatával), illetve Ács Ágoston beszélgető parasztpárja. Valamivel lejjebb, 160 ezerről indul Csíkos Antónia Zazar-parti temploma, 120 ezerre tartják Klimó István női aktját, a százezer alatti tételek között pedig olyanok akadnak, mint Benedek Jenő fonyódligeti háza (95 ezer), Vidovszky Béla parkrészlete vagy egy Ilniczky I. jelzésű, ráckevei utcát mutató pasztell (80-80 ezer). A ház specialitásának számító, idén őszre is tervezett „tízezres árveréseket” idézik az ezen az összegen indított tételek, mint amilyen Halasi Horváth István nádfedeles tanyát ábrázoló akvarellje, illetve egy ismeretlen XX. századi magyar festő expresszív lóversenye. A sokféleséget a katalógus borítója is sugallja, mert ezúttal egy kiemelt főmű helyett tíz festmény reprója sorjázik a fedőlapokon.

Online licitálás és maritim szekció

A Ketterer Kunst aukciósház müncheni székhelyén a szeptember 2-i szezonnyitáson rendeztek először tisztán internetes árverést, főleg a fiatal közönség és a kezdő gyűjtők meghódítása céljából. Összesen hétszázötven XIX–XX. századi tételt vittek kalapács alá, viszonylag hozzáférhető becsértéken, 25–5250 eurós sávban, a legtöbb kikiáltási ár 1000 euró alatt maradt. Előzetesen háromszáz fölötti írásbeli ajánlat érkezett és kétszáznál többen vettek részt az élő licitáláson; bár a rendezők eredetileg csak 20-25 százalékos eladással számoltak, végül a tételek 42 százalékát értékesítették, a bevétel meghaladta a 100 ezer eurót. A legnagyobb licitlépcsőt és egyben a legmagasabb leütést William Scott Jona című litója érte el: 190 eurós kikiáltási ár után 1715 eurónál koppant a virtuális kalapács. A házi szerzőnek számító Victor Vasarelytől tucatnyi színes szerigráfiát kínáltak a világhálón, 130 és 600 euró között; a négy legolcsóbb talált új tulajdonosra, nagyjából előzetes becsértékén. A rendezők a sikeres kezdet nyomán november 4-ére tervezik a folytatást. A hamburgi filiálén eddig a régi és újabb mesterekkel együtt tartották minden ősszel a Hanza-város profiljának megfelelő „maritim” árverést is, tengeri tájakat, hajókat, a matrózéletet ábrázoló művekkel. A növekvő érdeklődésre való tekintettel most önállósul ez a témakör, külön időponttal és katalógussal, sőt Münchenben egy erre specializálódott művészettörténészre bízták a szakértői és árbecslési munkát, a magángyűjtemények mélyén rejtőző kincsek előcsalogatását. Az október 28-i árverés sztárja várhatóan Henrick Jacobsz Dubbels Vitorlások friss szélben Amszterdam előtt című festménye lesz, 9–11 ezer eurós becsértéken. A Ketterer a holland festő méltatásában megemlíti, hogy hasonló művei a stockholmi Nemzeti Múzeum, valamint a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményében is szerepelnek.

Dorotheum: szezonkezdet Bécsben és Prágában

Szecessziós iparművészettel kezdi a hazai szezont a bécsi Dorotheum szeptember 12-én, a Wiener Werkstätte mestereinek művei mellett ezúttal sem hiányoznak a Zsolnay-manufaktúra termékei. Akad köztük 1895–1898 tájáról arasznyi váza 900–1200 eurós becsértéken, kétfülű vázapáros a XX. század elejéről 1200–1500 euróért vagy kisplasztika az 1910-es évekből 800–1000 eurón indítva. Utóbbi sávban kezd egy fedeles hadi üvegserleg 1915-ből, a koronás osztrák és magyar címerrel díszítve, illetve egy pesti ezüst dísztál is. Az osztrák aukciósház prágai filiáléján a szokásos „Art & Antiques” válogatással nyitják az idényt szeptember 16-án, a kínálat a képektől a bútorokon át az ékszerekig terjed. A magyar alkotókat zömmel felvidéki mesterek képviselik, a festők közül például Kozák László, akinek 1927-es Csatornapartját 8 ezer koronára becsülik (mintegy 80 ezer forint), de 5 ezerről kiáltják ki. Jóval magasabbról indul Bánsági Vince Zenei pillanat című kartonja (35–24 ezer korona), illetve Jámbor József azonos technikájú Napnyugtája 1924-ből (18–12 ezer korona). Ugyanennyire taksálták Victor Vasarely Függőlegesek elnevezésű absztrakt, sokszorosított grafikáját (138/150 számozott példány), a Kavicsok színes szerigráfiáját (23/45) viszont többre tartják (25–15 ezer korona). A legdrágább magyar mű a szobrok között található: Bártfay Gyula fából faragott parasztasszonyáért 40–26 ezer koronát várnak. A műtárgyak szekciójában egy XVIII. század végi holicsi fajanszdoboz 20–12 ezer korona, az Elhagyatva című Zsolnay-kisplasztika fekvő nőalakja a 25–18 ezer koronás sávban indul.

Fényterek üvegből a kupola alatt

A nemzetközi hírű üvegművész, Bohus Zoltán pályafutásának eddigi negyven évéből ad válogatást az Iparművészeti Múzeum. Szakmai körökben a hetvenes évektől őt tartják a lapokból összeragasztott és aztán plasztikává csiszolt műtárgyak atyjának.

Tükrös trükkök és grafikai labirintus az Ernstben

Jelenleg Orosz István az egyetlen kortárs magyar művész, akinek a londoni Tate Modern újjárendezett állandó kiállításán is látható alkotása. Az utóbbi évtizedekben Magyarországon és a határokon túl egyaránt főleg anamorfózisairól vált ismertté a közönség körében. A vászonra festett gyümölcsökből és zöldségekből portrékat konstruáló régi olasz mester, Arcimboldo, a precízen szerkesztő német Escher és a fantáziadús francia szürrealista Magritte voltak a példaképei, amikor papírra vetette egyedi ceruzarajzait vagy sokszorosított rézkarcait. Ezek első látásra zavaros formák absztrakt kavalkádájának tűnnek, de megfelelő szögből vagy polírozott fémhenger oldalán, illetve tükörlapon keresztül teljesen reális arcokká, emberi figurákká rendeződnek. A művészi torzítást nemcsak grafikáin, hanem színházi, kiállítási és filmplakátjain is szívesen alkalmazza. Például nagy kedvence, Shakespeare arcképe nemcsak a londoni Globe színház külső- vagy belsőépítészeti ábrázolásából rajzolódik ki a figyelmes szemlélőnek, hanem egyik falragaszán commedia dell’arte figurákból. A Hamletből vette a mostani, gyűjteményes tárlatának elnevezését is, amely Felhők Poloniusnak címmel szeptember 17-éig tart nyitva az Ernst Múzeum összes termében. Szintén Shakespeare-idézetet írt ki tükrökkel és grafikákkal „bélelt” labirintusának bejáratára – amely az egyik külön benyílóban várja a vállalkozó kedvű nézőket –, és rézkarcairól is egyhamar kiderül, hogy csupán a felületes szemlélő véli nagyjából egyforma koponyák sorozatának, mert a részletekből középkori mesterségek garmadája kerekedik ki, a pénzváltótól a nyomdászon át a művész jelmezes önábrázolásáig. Végül a tárlat ünnepélyes záróakkordjaként Shakespeare jegyében tartja Széchenyi akadémiai székfoglalóját is, amelynek címe „nothing but confusion” (csak zűrzavar, semmi más), a II. Richárdból vett idézet nyomán. Ebben többek között azt fejti ki, hogy már a drámaíró is ismerhette az anamorfózist, mert akkoriban működött átmenetileg a szigetországban ifjabb Hans Holbein, akinek híres koponyafestménye feltűnést keltett a művelt világban. A labirintus is mindegyre visszatérő motívuma Orosz István művészetének, a valódi enteriőrtől a textíliák dekorálásáig. Az egyik sarokban például Útvesztő címmel párnák tucatja látható, amelyeken a szabályszerűen ültetett és nyírt sövények különféle alaprajza egyben kiadja az iparművészeti tárgyak sorszámát is. Talán az eddigiekből is kiderül, hogy miközben szívesen nosztalgiázik a művész letűnt idők modorában, mégis modern kortársunk marad abban, ahogyan ezeket kiforgatja eredeti környezetükből vagy éppen humoros formában karikírozza. Jó példa erre az a szándékosan „avítt” hangulatú „szoba”, amelynek falain régi rámákban sorjáznak a grafikai stílusparódiák. A műkedvelők egy része javarészt animációs filmjeit ismerheti régebbről – ezeket szintén vetítik a kiállításon Az idő látképei összefoglaló elnevezéssel –, az utca embere viszont politikai plakátjait is őrzi emlékezetében. Gondoljunk csak közülük a leghíresebbre, a rendszerváltás mozgalmas periódusából. Azt viszont kevesebben tudják, hogy a szovjet csapatok kivonulását kísérő kövér tábornok-tarkójának „Továriscsi, konyec!” kategorikusan orosz feliratú, végleges variánsát megelőzte a franciásan udvariasabb „Továriscsi, adieu!” előzetes változat, amelynek eredeti, kisméretű terve szintén itt látható. A legújabb viszont a forradalom közelgő, fél évszázados jubileumának méltó köszöntésére az a monumentális léptékű kompozícióciklus, amely In memoriam 1956 címmel a fő helyen függ alá a mennyezetről. Ezek a digitális nyomatok vörös-fekete kontrasztokban, megbontott utcakövezettel és alapjukban aláásott, eklektikus épülethomlokzatokkal idézik a történtek drámaiságát éppúgy, mint az események ünnepélyességét.