BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Wagner István

05.
01.
23:59

Dorotheum: jubileumi nyitány világrekorddal

Világrekorddal ünnepelt a bécsi Dorotheum árverési ház az alapításának 300. évfordulójára szervezett aukciósorozat első napján, április 24-én. Rendhagyó volt már a licitálás helyszíne is, mert a kivételes eseményt a palota szívében, az alkalomra átalakított Ferenc József Teremben rendezték, ahol 1900 után a nagy árveréseket tartották. A régi mesterek festményei 256 tételben, míg egyedi rajzaik és nyomataik 57 tételben kerültek kalapács alá, a zsúfolásig megtelt teremben 30 telefonos licitáló is fokozta a hangulatot. A születésnapon a ház három évszázados történetének legmagasabb napi bevételét érte el, 7,2 millió euróval. Guido Cagnacci Lucrezia című festményét 1,4 millió euróért ütötték le, ezzel az Artnet értékelése szerint a mester világrekordját is beállították. Az 1601–1665 között élt olasz barokk piktort a bolognai festőiskolához sorolja ugyan a szakirodalom, de aztán Bécsben lett udvari festő és az osztrák fővárosban hunyt el. Lucrezia-ábrázolását „morbid és drámai atmoszférával” jellemezte 1924-es jótállásában Wilhelm Suida festményszakértő és Cagnacci a bécsi Kunsthistorisches Museumban őrzött Kleopátrájával állította párhuzamba. A mű egy német magángyűjteményből érkezett az osztrák árverésre, a Dorotheum szakértői a 80–120 ezer eurós sávban indították, végül egy olasz telefonos licitáló verte fel a felső becsérték több mint tízszereséig az árát. Az előzetes becsérték (70–120 ezer euró), valamint a leütési ár (670 ezer euró) alapján is második helyezett lett a holland Melchior de Hondecoeter Madárkoncertje. A XVII. századi németalföldi mestert az állatfestés Raffaellójának tartották a maga korában; ez az ünnepi katalógus borítójára is kiemelt festménye ritkaságnak számít, mert szokásával ellentétben szignálta és datálta is 1670-ben, ráadásul a provenienciája is „pedigrés”, mivel korábban Elisabeth Nostitz grófnő tulajdonában volt. A továbbiakban egy ifj. Jan Brueghel műhelyéből származó paradicsomi táj 480 ezer eurós leütésig vitte, Bernardino Pinturicchio Madonna gyermekével című bibliai képe pedig 460 ezres leütés után került egy jelentős olasz magángyűjteménybe.

Szerző(k):
Wagner István
05.
01.
23:59

Bécsben is bemutatkozik a Raiffeisen Galéria

Kétszeres premiernek számít Bécsben a Raiffeisen Bank kortárs magyar képzőművészeti gyűjteményéből válogatott vendégkiállítás. A mintegy harminc műtárgy most szerepel először így együtt külföldön, a bécsi Collegium Hungaricum pedig a magyarországi magángyűjtemények után most először mutat be vállalati kollekciót. A gesztussal mindkét részről szeretnék hangsúlyozni a magyarországi pénzvilág egyre növekvő szerepvállalását a kulturális értékek szponzorálásában, illetve a műtárgypiaci befektetésekben. A Raiffeisen Bank az ezredfordulón alapozta meg kortárs magyar gyűjteményét, mintegy száz alkotással, azóta ez háromszorosára gyarapodott. Előbb új székházának falain jelentek meg a művek, majd filiáléin is feltűntek és hamar népszerűvé váltak az alkalmazottak, valamint a közönség körében. A bank budapesti székházában működő Raiffeisen Galéria rendszeres időszaki kamaratárlatai nyomán is vásárolni szokott a pénzintézet egy-egy alkotást; az április 26-tól május 20-ig a Galerie UngArt termeiben látható bécsi kiállításon először szerepel a szélesebb nyilvánosság előtt több új szerzemény. A tárlat kurátora Ébli Gábor művészettörténész a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemről, aki széles skálán kívánta bemutatni a kortárs magyar képzőművészet felzárkózását a nemzetközi trendekhez. A hatvanas évek geometrikus absztrakciójának mesterei közül Bak Imre, Maurer Dóra, Hencze Tamás, illetve Trombitás Tamás szerepel régebbi és újabb műveivel. A gesztusfestészet és az organikus formák elkötelezettjei közül Nádler István, Klimó Károly és Swierkiewicz Róbert képei mellett Gábor Áront, Mulasics Árpádot vagy Szirtes Jánost hozhatjuk fel példaként. Pauer Gyula térhatású vászna mellett ott van Roskó Gábor vagy Chilf Mária pop-artosan harsány piktúrája, az El Kazovszkij–Hajdú Kinga–Radák Eszter női „triászból” pedig az előbbi expresszionisztikus-szürrealisztikus látomásokat fest, a középső hiper- vagy fotónaturalizmust művel, az utóbbi pedig a hétköznapi élet banális jelenségeit komponálja olajképpé. A kortárs sokszorosított grafikát egyebek közt Megyik János fotogramjai vagy Baranyay András, Gaál József, illetve Soós Tamás litográfiái képviselik a bécsi bemutatón.

Szerző(k):
Wagner István
05.
01.
23:59

Széles a választék az Abigail-aukción

A Művészetek Palotájának Fesztivál Színházában tartja május 6-án festményárverését az Abigail Galéria, az előzetes kiállítást szokás szerint székhelyén, a Millennium Centerben lehet megtekinteni. A galéria tartja magát eddigi irányához: népszerűsíti a felfedezésre méltó ismeretlen vagy kevésbé ismert, esetleg elfeledett művészeket, vásárlóbarát árazással. A kikiáltási árak megállapításakor egyértelműen a mértékletesség uralkodott: a 235 tételből csupán négy startol millió felett. Ezek között egyformán 2,2 millió forintra tartják Csók István Pihenő sokác lányok című színgazdag vásznát, Gyarmathy Tihamér 1975-ös Kettő és fél kompozícióját, illetve Kádár Béla tempera Enteriőrjét. Zsögödi Nagy Imre Istállóban című fiatalkori, 1931-es olajképét kereken egymillióra taksálták. A kínálat széles skálájú az alacsonyabb árfekvésben is, akár a készítés idejét, akár a technikát, a témákat vagy a stílust nézzük. Fajó János 2005-ben festette olajjal fára konstruktivista képét, a nagyméretű Pi-pit, amely 950 ezer forintról indul, Korniss Dezső viszont zománcfestékkel csorgatta 1958-ban 900 ezer forintról kezdő, elegáns Kalligráfiáját. Gross Bettelheim Jolántól szokatlan pasztellt indítanak 850 ezer forintért: a november 7-i ünnepre virággal dekorált ablak igazi szocreál modorban készült. Gábor Jenő impresszionisztikus, 1927-ben festett Reggeli a teraszonja 800 ezerről, Vajda Júlia Foltok és rajz című, 1971-es olaj-farost munkája 600 ezerről kezdi a licitet. Egyenként 550 ezret kérnek egyebek közt Rudnay Gyula jellegzetes társasági jelenetéért, illetve Orbán Dezső Kalapos portréjáért – az Ausztráliába emigrált művésztől a ház régi szokása szerint most is több kép kerül kalapács alá –, csakúgy, mint Járitz Józsa vásári forgatagáért és a kolozsvári konstruktivista mester, Mohy Sándor Fürdés előtt című női félaktjáért. A középső árfekvésben, a 240 ezer forintos kikiáltási árnál maradva említhető az egyre népszerűbb Nyilasy Sándor 1900-as datálású női portréja, Gara Andor 1917-es férfiarcképe, Klie Zoltán 1950-es Csikósokja, Ilosvai Varga István Építészet II. című kompozíciója. Ugyanebben a magasságban indul a közelmúltban Budapesten egyéni kiállítással is bemutatkozott nagyváradi festő, Jakobovits Miklós Krétai emlék I. című vegyes technikájú képe. A legolcsóbb művek közül már 50 ezerért is megszerezhető egy kis szerencsével a kortárs Bak Imre szitanyomata, az Hommage à Ady vagy a realisztikus olajképekből Csík István balatoni részlete, éppúgy, mint Pólya Tibor vegyes technikájú, dekoratív Játékudvara.

Szerző(k):
Wagner István
04.
22.
23:59

A Viennafairen ketten képviselik Magyarországot

Az Európai Unió legutóbbi bővítése után sem tartja idejétmúltnak szlogenjét – Focused on CEE – az április 26–29. között harmadik alkalommal megrendezendő Viennafair, sőt, a szervezők kiterjesztették merítésük határait Közép- és Kelet-Európáról Dél-Európáig, így a jelszó új változata a CEE/SEE lett. A szándék egyenes következményeként a száz résztvevőből huszonhat galéria érkezik Bécsbe e térségből, közülük tizenöt (a mi acb galériánk is) az Erste Bank támogatásával jelenik meg ezen a fontos mustrán. A bécsi szervezők ugródeszkának szánják a császárvárost a régió kortárs képzőművészei és az őket képviselő galériások számára a történelmi okokból fáziskésésben lévő keleti műkereskedelmi életből a kontinens régóta szervezettebb nyugati térfelére, illetve egyre látványosabban terjeszkedő felvevő piacára. Azt vallják, hogy még a valóban tapasztaltabb partner részéről is lejárt a kioktatás ideje, és bíznak abban, hogy a kelet és dél felől érkező galériások kellően nyitottak az európai műkereskedelem legjobb hagyományainak átvételére és továbbfejlesztésére. Ami a magyarokat illeti, a bécsi és budapesti székhelyű Knoll Galéria saját szerepvállalását látja igazolva a vásár fő törekvéseiben, hiszen az első nyugati galériaként jelent meg a néhai keleti blokk színterén, de – mint Hans Knoll némi sajnálattal megállapítja – példája egyelőre nem talált követőkre. Vásári standján most Birkás Ákos és Nemes Csaba művei mellett Wilhelm Scherübl, Tony Cragg, Ivica Capan és az AES+F csoport tagjainak munkáit árusítja. Ezzel párhuzamosan budapesti és bécsi galériájában egyszerre látható Nemes Csaba Remake elnevezésű projektje, amelyet a művész eredetileg a velencei biennále pályázatára nyújtott be. (A három animációs film – Elindul a tank…, Túró Rudi, Combino Song – a 2006. őszi budapesti eseményeket dolgozza fel.) Szoboszlai János, az acb galéria vezetője emlékeztetett arra, hogy nemrég a bolognai Arte Fierán tucatnyi művészét mind felvonultatta, Ádám Zoltántól Szűcs Attiláig – Bécsben viszont egyetlen alkotó, Braun András legfrissebb műveivel kíván szerepelni. Ezek mértanian elvont, jobbára monumentális képvariációk, akrillal és olajjal vászonalapra festve, a vörösek, sárgák, barnák meleg tónusú árnyalataiban.

Szerző(k):
Wagner István
04.
15.
23:59

Ritkaságokkal ünnepel a háromszáz éves Dorotheum

A ma délutáni fogadással kezdődik meg hivatalosan az a rendezvénysorozat, amellyel a bécsi Dorotheum ünnepli három évszázados fennállását: az aukciósház bécsi palotájában Michael Häupl főpolgármester üdvözlő szavai után Heinz Fischer szövetségi elnök mond beszédet. A fogadást követően a meghívottak bejárhatják a jubileumi licitálások anyagából válogatott műtárgyak tárlatát, amelyekből ízelítőt kaphatnak a Dorotheum brüsszeli, düsseldorfi és müncheni filiáléinak látogatói is. A bécsi ház európai viszonylatban is piacvezetőnek számít a régi mesterek árverései terén, így érthető, hogy ezzel nyílik április 24-én a jubileumi aukciók sora. A felhozatalból kiemelkedik egy németalföldi, illetve egy itáliai remekmű. Melchior de Hondecoeter 1670-es Madárkoncertje azon kivételek közé tartozik, amelyeket a művész szignált és datált (ráadásul arisztokrata privát tulajdonból, Elisabeth Nostitz grófnő gyűjteményéből származik). A képet éppúgy a 70–120 ezer eurós sávban indítják, mint Guido Cagnacci, a bécsi udvari festővé lett bolognai barokk mester Lukrécia-portréját. Még ezeknél is sokkal magasabbra, 350–450 ezer euróra tartják a régiségek, bútorok és ékszerek egy nappal későbbi árverésének sztárját. A firenzei kora reneszánsz egyik vezető szobrásza, Benedetto da Maiano terrakottabüsztjének felfedezése önmagában is szenzációnak számít, mivel átfestve lappangott sokáig egy magángyűjteményben, ahol névtelen alkotó XIX. századi művének vélték. A szó szoros értelmében is királyi származású egy 170–220 ezer eurós sávban indított bútoregyüttes: egy XVI. Lajos korabeli párizsi garnitúráról van szó, a négyszemélyes kanapé és a tíz karosszék Aubusson-kárpitján La Fontaine állatmeséit jelenítették meg. A ritkaság az 1951-ben elhunyt utolsó portugál királyné, Amélie von Orléans hagyatékából jutott egy híres privát kollekcióba, majd onnan most műkereskedelmi forgalomba. Osztrák arisztokrata körökből való egy XVIII. századi késő barokk tabernákulum az Ortenburg-Tampach grófi família címerével. A nemesfa intarziák mellett „pietra dura” berakásokból álló veduták, illetve fehér és vörös márvány oszlopok dekorálják, előzetes ára 100–120 ezer euró. A nemesfémek és drágakövek kategóriájából messze kiemelkedik egy fehérarany nyakék, többek között egy 3,90 karátos briliánssal és egy 4,20 karátos smaragddal dekorálva, ezt 200–300 ezer euróra becsülték a ház szakértői. Feleannyiról, vagyis 100–150 ezer euróról kezd egy XVII. századi, drágakövekkel kirakott világító éjjeli óra Itáliából, Carlo Maratta mester műhelyéből.

Szerző(k):
Wagner István
04.
09.
23:59

Belvedere: művészeti után, grafikai előtt

Március 31-én tartotta 15. művészeti aukcióját a Belvedere Galéria, amelyen a 211 meghirdetett tételből 209 került kalapács alá és 144 kelt el. A kedélyeket előzetesen borzoló Hitler-akvarellt a galériás visszatartotta, amint a médiafelhajtás miatt ez várható is volt (NAPI Gazdaság, 2007. március 26., 12. oldal), egy másik tételt pedig beadója vont vissza. Millió fölött ütöttek le 33 tételt, a 151 milliós összesített kikiáltási árból 171 milliós leütési lett. A legdrágább műnek Vaszary János Mandulakert Józsefpusztán című vászna bizonyult, amelynek 4,8 milliós kikiáltási árát 16 millióra verték fel (ezt a képet a Magyar Nemzeti Galéria már kölcsönkérte az idén őszre tervezett Vaszary-kiállításra). Két tétel is 11 milliós leütésig jutott: Pirk Jánosnak a katalógus borítójára is kiemelt olajképe, a Disputa a romok között 8,5 millióról lépdelt idáig, míg Bene Géza Akt fátyollal című vegyes technikájú grafikája 3,2 millióról ugratott fel. A korábban rendre listavezető Rippl-Rónai József pasztellje, a Párizsi utca forgatagában 7,5 milliós elvárás után 9,5 millióért kelt el. Czóbel Béla Lány című olajképe 3,8 milliós kikiáltás után 6,5 milliót ért meg valakinek, míg Máttis-Teutsch János Három férfi című olajtemperája 4,4 millióról jutott idáig. Kádár Géza napfényes Nagybányai tája 1,4 millióról tornázta fel magát 6 millióra. Egyenként 5-5 millió forinton ütötték le Mednyánszky László védetté nyilvánított Alkonyát (3,8 milliós kikiáltási ár), illetve Telepy Károly Átkelés a folyón című vásznát, amelyet eredetileg 2,8 millióra taksáltak (ez utóbbit nem terheli kiviteli korlátozás). A grafikák és a kisplasztikák sorából Munkácsy Mihálynak a Mozart haláláról készített, szignált ceruzavázlata 180 ezerről 480 ezerig, a Krisztus Pilátus előtt egyik háromfigurás skicce ugyanennyiről 550 ezerig jutott. A katalógusban Ferenczy Béni neve alatt szereplő Lépő nő patinázott bronz szobrát az árverés előtt „magyar szobrász” munkájává minősítették át, talán ezért is maradt vissza 180 ezer forintért; hasonló sorsra jutott Gallasz Nándor Ülő nője is 440 ezerért, szintén a harmincas évekből. Borsos Miklós feleségének ülő figuráját 240 ezres kikiáltási árán ütötték le. A Belvedere grafikai árverését április 14-én tartják, a 178 tétel között nagy nevek és ismeretlenek egyaránt előfordulnak, 10 ezertől 380 ezer forintig terjedő ársávban. Az utóbbi tétel Szász Endre 1996-os, száz példányban készült mappájából a 12-es sorszámú, a Villon balladáit illusztráló nyolc szitanyomaton a műfordító, Faludy György aláírása is szerepel.

Szerző(k):
Wagner István