Az orvosi kamara után a szakszervezet is nekiment Takácsnak a fizetési adatok miatt A FESZ szerint az egészségügyi szakdolgozók valós átlagkeresete 60 ezer forinttal alacsonyabb, mint amit az államtitkár állít, és azt kérik, hogy a különbözetet még az …
A BYD így szorítja sarokba Elon Musk Tesláját A kínai cég jó eséllyel idén túlszárnyalja a Teslát az elektromosautó-értékesítésben; előnyét az alacsonyabb árakra, a hibridekre és a teljes gyártási kontrollra alapozza.
Ha nincs munka a nyárra, még nem késő lépni Már több mint 21 ezren dolgoznak az idei Nyári Diákmunka Programban, amelyet a kormány immár tizenharmadik alkalommal hirdetett meg.
Árcsökkenés német módra: diktál az energia Németországban júniusban 1,3 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak éves összevetésben, elsősorban az energiaárak mérséklődése miatt.
Újraélesztett trükkel vadásznak a csalók a nyaralókra Bűnözők elővették a régi román praktikát: külföldön nyaraló autósokat próbálnak félreállásra rávenni azzal, hogy műszaki hibát jeleznek az autójukon.
Gyilkos állatkínzót fogtak egy állampolgár bejelentése alapján Egy Veszprém vármegyei kistelepülésen az állatvédők bejelentése után derült fény arra, hogy egy kutya láncra verve, ellátás nélkül pusztult el egy családi ház udvarán.
Hatalmas meglepetést okozott a Netflix Az amerikai streaming szolgáltató második negyedéves eredményei messze meghaladták az elemzői várakozásokat, ezért a cég megemelte az idei bevételi előrejelzését.
Itt egy életbevágó figyelmeztetés az utazóknak, hallgasson a jó szóra Egyre több trópusi betegség terjed az egzotikus országokban, ezért elengedhetetlen a megfelelő szúnyogriasztó használata és a megelőző gyógyszeres védekezés.
A kormány nekiment a természetvédelmi területeknek Rendelettel engedélyezték a gáz- és olajkitermelést Natura 2000-es természetvédelmi területeken is, még akkor is, ha a beruházás jelentős károkat okozhat a védett élővilágnak.
Az OTP vezére besokallt, keményen nekiment a kormány gazdaságpolitikájának Csányi Péter, az OTP vezérigazgatója szerint a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika megrendítette a befektetői bizalmat, és itt az ideje az euró bevezetésének.