Decemberben kicsit nőtt a magyar külkereskedelem Az elmúlt év decemberében mind az export, mind az import euróban számított értéke 2,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet …
Vörösre készül Nyugat-Európa Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken, a New York-i, valamint az ázsiai és csendes-óceáni tőzsdék nyomdokain haladva.
Eséssel nyithat Budapest Az elmúlt napokban nemzetközi szinten jelentkező piaci turbulenciák eredményeképpen esésre számítanak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
Több mint 28 ezren várnak valamilyen műtétre Magyarországon Egy év alatt 1600 várakozóval nőtt a szürkehályog-műtét várólistája - írja a Világgazdaság a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adataira hivatkozva.
Nagyot fékeztek az árak Kínában Januárban tovább lassult a fogyasztói és a termelői árak emelkedésének üteme Kínában, ami arra utalhat, hogy a világ második legnagyobb gazdasága lassan elkezd veszíteni lendületéből …
Uniós pénzből kapnak segítséget a mozgásukban súlyosan korlátozottak Hatszáz súlyosan mozgássérült ember kommunikációját segíti a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) 728 millió forint - pályázaton nyert - európai uniós (EU-s) támogatásból.
Leállnak az amerikai kormányhivatalok Felfüggesztették az amerikai kormány finanszírozásáról folyó vitát a kongresszusban, pénteken ismét leállnak kormányhivatalok.
Leheletnyit erősödött a forint reggelre Enyhén erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel.
Cukorbeteg vagy nem bírja a tejet? Százezreket is visszakaphat a NAV-tól A munkaadók által évente fizetendő rehabilitációs hozzájárulás 2017-hez képest idén 8 százalékkal, 1 242 000 forintra emelkedett - közölte a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. pénteken …
Erre számíthatnak a vendéglátósok Újabb 30-40 milliárd forint marad a vendéglátóipari vállalkozásoknál az idei áfacsökkentésből - fejtette ki Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány kuratóriumának elnöke a Világgazdaságnak, …