Nem árulja el a Kórházi Főigazgatóság, hogy a fertőzöttek közül ki kapott oltást Az Országos Kórházi Főigazgatóság nem tudja, hogy a covid-fertőzöttek és halottak hány százaléka kapott oltást - derül ki Szél Bernadett független parlamenti képviselő Facebook-bejegyzéséből, amelyet …
A Népjóléti bizottság elnöke megvágná a magas nyugdíjakat Az MSZP szerint a nyugdíjrendszernek nem feladata a rendkívül magas fizetések befogadása, vagyis kirívóan magas és kirívóan alacsony nyugdíjakat sem szabad megengedni Magyarországon - mondta …
A kormány azt fontolgatja, hogy jövőre is kivesz az önkormányzatok zsebéből 150 milliárd forint iparűzési adót A kormány megfontolja a korábbi kamarai javaslatot, amely a helyi iparűzési adó idei mérséklését kiterjesztené 2022-re - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Munkaszünetet tartanak Oroszországban a járvány miatt Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán elrendelte, hogy a Covid-19-járványhelyzet romlása miatt október 30. és november 7. között munkaszünetet tartsanak Oroszországban.
Annyi nyugdíjas áldozata volt a járványnak Szlovákiában, hogy ez már a költségvetésre is hat Annyi idős ember halt meg a koronavírus miatt Szlovákiában, hogy csökkentek az állam nyugdíjkiadásai. A Statisztikai Hivatal adatai szerint 15 ezer személy halálát okozták a …
Pozitív kezdés az amerikai tőzsdéken Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon. A DJIA-30 index 0,08 százalékos, az S&P-500 index 0,14 százalékos, a Nasdaq Composite index pedig 0,13 százalékos …
Meleg, de esős idő elé nézünk Egy igazán szeles nap elé nézünk, sokfelé viharossá fokozódik a délnyugati légmozgás, mellyel meleg levegő tódul be hazánkba, egyes helyeken a 23, 24 fokot is …
Lezárul egy korszak: újabb mobilszolgáltató szűnik meg Az év végén megszűnik a Magyar Telekom Nyrt. és a Mol Nyrt. közt létrejött, márkázott mobilszolgáltatás nyújtására vonatkozó szerződés, vagyis vége a Mol Mobile-nak. Ezzel …
IMF: 7,6 százalékkal nőhet idén a magyar gazdaság Magyarország a harmadik legnagyobb gazdasági növekedést érheti el idén az Európai Unióban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán ismertetett októberi felülvizsgált jelentése szerint. Az ország hazai …
Az IMF megerősítette: 5 százalékkal nő az euróövezeti GDP A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán megerősítette azt az október 12-i előrejelzését, miszerint az euróövezet gazdasági bővülése nagyobb lesz az április 6-án becsültnél.