Milos Zeman kormányfővé nevezi ki Petr Fialát Milos Zeman cseh államfő november 26-án, jövő pénteken kormányfővé nevezi ki Petr Fialát, a Polgári Demokratikus Párt elnökét - közölte Fiala szerdán Prágában, miután a …
Drágulhatnak az iskolai menzák, nem sokáig tartható a 400-500 forintos térítési díj Elkezdte felemészteni a közétkeztető cégek profitját az egyre jelentősebb költségnövekedés, ráadásul a negyedik hullám miatt ismét erőteljesen ingadozik és nőtt a lemondott menzai étkezések száma …
0,52 százalékkal csökkent a BUX A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 269,05 pontos, 0,52 százalékos csökkenéssel, 51 549,36 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,3 milliárd forint volt, a …
A kormány szerint érdemes érdemes felkészülni a fagyokra A Vidékfejlesztési Program keretében 5 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett, Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása című felhívásra november 17-től benyújthatók a pályázatok - tájékoztatott Nagy …
Annyi az oltást elutasító tanár, hogy hiányuk már az oktatás működését veszélyeztetné Az eddigi adatok szerint a be nem oltott tanárok csaknem 19 százaléka nem vállalja az oltást a Pedagógusok Demokratikus Sakszervezetének (PDSZ) felmérése szerint. Ezek a …
Merkel drámai hangú beszédet mondott a negyedik hullám terjedése kapcsán Drámai a koronavírus-járvány negyedik hulláma alá került Németország helyzete, ezért a lehető leggyorsabban tenni kell az egészségügyi ellátórendszer túlterhelődésének megakadályozásáért - mondta Angela Merkel ügyvezető …
Enyhe csökkenéssel nyitottak az amerikai tőzsdék Csekély indexcsökkenéssel indult szerdán a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi nyereséges zárás után. A DJIA-30 index 0,08 százalékkal, az S&P-500 index 0,07 százalékkal …
Történelmi csúcson az áram ára Szeptemberben a villamos energia másnapi piacának árai történelmi magasságokba emelkedtek - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szeptemberi villamos energia piacmonitoring riportjából.
Frontok jönnek-mennek, de az időjárás fordulatra még várni kell Csütörtökön egy gyenge hidegfront vonul át fölöttünk. Számottevő csapadékot és lényeges lehűlést azonban nem hoz, sőt lehetnek olyan területek, ahol a feloszló köd és rétegfelhőzet …
Megkongatták a vészharangot az egészségügyi szakdolgozók A szakdolgozóknak nehéz körülmények között kell helytállniuk, ráadásul kevesebben is vannak, mint egy évvel ezelőtt. Sok megyei intézményben olyan alacsony a létszám, hogy az otthoni …