Pozitív nyitás után enyhe mínuszban áll a BUX A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,80 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt. A BUX 11.30 órakor 51 159,73 ponton állt, ami az előző, keddi …
Megválasztották Olaf Scholzot Németország kancellárjának Megválasztotta Olaf Scholzot kancellárnak szerdán a német szövetségi parlament (Bundestag). A 736 fős parlamentben 707 képviselő vett részt a kancellárválasztáson, és 395-en támogatták a Német …
Pénz hullik a vidéki településekre Mintegy 230 milliárd forintnyi pályázatot indítanak a vidéki településeknek - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalán közzétett videóban.
Vegyesen indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon A londoni FTSE-100 index 0,13 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,18 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,14 százalékkal magasabban kezdte a kereskedést …
Ugrott a jogosítványa az Örs vezér téri kamikazevezetőnek A fővárosi rendőrök azonosították a sofőrt, aki záróvonalon áthajtva, a szembejövő sávban kerülte ki a pirosnál várakozó kocsisort az Őrs vezér téren. Az életveszélyes manővert …
Az októberi turizmus sem érte el a járvány előtti, 2019-es szintet A vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeketn 2020 októberéhez képest 79 százalékkal nőtt, azonban a 2019-es azonos időszaki értéket nem tudta elérni, ott a csökkenés 31 …
Globális adatok: több mint 700 ezer új fertőzött és 8700 halálos áldozat az elmúlt 24 órában A világon 267 150 598 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 271 039 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő …
Egy szaloncukor akadt csak fenn a rostán Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt fogyasztóvédelmi vizsgálat szerint húsz szaloncukor közül mindössze egynek maradt el az összes tömege a megengedhetőnél nagyobb mértékben …
Már a kelet-európai munkás sem hagyja, hogy palira vegyék A 2021-es, minden várakozást felülmúló szezon után jövőre még nagyobb rohamot várnak a horvát vendéglátósok. Ezért már most megkezdték a dolgozók toborzását de nem csak …
Vízórája van? Megindultak a fejlesztések A hibák jelzését és a számlázást is segítik azok a mobilhálózaton kommunikáló okos mérőórák, amelyeket már 1500 fogyasztónál szereltek fel a Zalavíz szolgáltatási területén - …