Rusvai Miklós szerint rekordot dönthet a fertőzöttek száma az ötödik hullámban Sok beteggel, de kevesebb kórházban ápolttal és halottal számol Rusvai Miklós víruskutató az omikron variáns által okozott 5. járványhullámban - mondta a Hír TV-nek.
Y2K22-hiba jelent meg több régebbi autóban Bizonyára sokan emlékeznek még a Y2K-problémára az ezredforduló előtt, amikor sokan azt gondolták, hogy a számítógépes rendszerek összeomlanak majd, a két nullára végződő dátum miatt. …
Tizenötmillió forint értékű csempészett cigarettát foglalt le a NAV Tizenötmillió forint értékű csempészett cigarettát foglaltak le a barabási rendőrök és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - írja a police.hu.
1300 "biciklizz és utazz" parkolót épített tavaly a MÁV Mintegy 1300 B+R (biciklizz és utazz) parkoló épült meg a MÁV állomásmegújító programjában 2021-ben – közölte a MÁV. A legforgalmasabb állomásokat érintő "50 megújuló állomás" …
Immár hivatalos, hogy jogsértően jártak el a vadászati kiállítás szervezői Törvényt sértett a vadászati kiállítást szervező állami cég azzal, hogy hamis indokra hivatkozva hátráltatta a hvg.hu közérdekű adatigénylését. A jogsértést megállapító Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság …
A horvátok megmérték, hogy terjed a járvány az iskolások körében A koronavírusos megbetegedések 8,7 százalékát adják az általános- és középiskolások, ami érv az iskolák nyitva tartása mellett - mondta Radovan Fuchs tudományos és oktatási miniszter.
Repülés: a kormány csendben 51,7 százalékos díjemelésről döntött Mintegy másfélszeresére nőttek a magyar légtér igénybevételéért fizetendő díjak egy minap hatályba lépett rendeletmódosítás értelmében - írja az Airportal a Repülési jogszabályfigyelő nevű Facebook oldal …
A kormány megint elhalasztotta a nyelvtanulási programot A koronavírus-járvány okozta bizonytalan helyzet miatt újabb egy évvel halasztják el a gimnáziumi, szakgimnáziumi, technikumi diákok egyes évfolyamainak lehetőséget biztosító Külföldi nyelvtanulási program kezdetét - …
Merkely Béla a 65 éven felülieknek üzent A Semmelweis Egyetemen beadták az ötszázezredik koronavírus elleni vakcinát - tájékoztatta az intézmény szombaton az MTI-t. Merkely Béla rektor a harmadik oltás felvételének fontosságára hívta …
Magyar csillagászati bravúr született A világ üstökösvadászai közt komoly sportértéke van annak, hogy ki fedezi fel az év első üstökösét. Idén ez a trófea egy magyar csillagászhoz, Sárneczky Krisztiánhoz …