Kezdődik: bezárt három kút a hatósági ár miatt A héten 3 töltőállomás már bezárt a hatósági ár miatt - írja a Holtankoljak.hu. Ha a Brent olaj ára tovább emelkedik, illetve a kormány nem …
Találkozott a kínai és az argentin elnök Kína és Argentína a kétoldalú stratégiai partnerkapcsolat elmélyítéséről állapodott meg vasárnap - derült ki abból a közös nyilatkozatból, amelyet Hszi Csin-ping kínai elnök és Alberto …
Nem alszanak annyit a kamaszok, mint kellene Súlyos alvásszokások kialakulására figyelmeztet a tinédzserek körében a Magyar Alvás Szövetség. Míg a gyermekkori alvás szokásokat képesek a szülők kordában tartani, a felnőtt korba történő …
Rekordra készül a Porsche, de nagyon sokáig kell várni az autóikra A Porsche újabb értékesítési rekordévre számít idén a globális chiphiány ellenére - mondta az Automobilwoche című lapnak Detlev von Platen, a Porsche értékesítésért és marketingért …
Továbbra is jelentős a lavinaveszély Ausztriában Az elmúlt napokban több halálos áldozatot is követeltek a hócsuszamlások Ausztriában és a veszély még nem múlt el - írja a The Local.
Elképesztő mennyiségű töményet fogyasztanak a magyarok 2020. decembere és 2021. novembere között az égetett szeszes italok forgalma meghaladta a 124 milliárd forintot, amely 18 százalékos bővülést jelent az előző év azonos …
Izraelben lecsengőben az 5. hullám, de nagyon sok a súlyos állapotban lévő beteg A koronavírus járvány megjelenése óta a legtöbb súlyos Covid-beteget ápolják Izraelben, noha egyre kevesebb új fertőzöttet azonosítanak - jelentette az egészségügyi minisztérium.
Több a fagyhalál idén, zömmel magányos, idős emberek az áldozatok Magyarországon 118-an szenvedtek fagyhalált január végéig – jelentette a Magyar Szociális Fórum. Ez 29 fővel több mint egy évvel ezelőtt.
Van, aki lecsúszott az ingyenmilliókról, mert sokáig várt Vasárnap lezárul a több mint 200 milliárd forint keretű, lakosságnak szóló napelemes pályázat, amelyen 100 százalékos állami támogatás mellett, azaz ingyen juthatnak napelemhez a nyertesek. …
Kína szívesen besegít a világ átoltásába Hszi Csin-ping kínai elnök országa támogatásáról biztosította António Guterres ENSZ-főtitkárt a nemzetközi szervezet azon célkitűzését illetően, hogy az év közepére 70 százalékra növeljék a koronavírus …