Melyek az élelmiszerekkel kapcsolatos gyakori tévhitek? Kevés dolog tudja jobban egy platformra terelni a magyar vásárlókat, mint az élelmiszerekkel kapcsolatos mély meggyőződések – derül ki az OTP Agrár megbízásából készített felmérésből.
Érkezik a havazás - Budapesten 100 kilométeres szélről ír az OMSZ Péntek estig a Kárpát-medence fölé átmenetileg száraz, hűvös légtömegek érkeznek, majd egy tőlünk északra lévő ciklon melegfrontja éri el térségünk. Ennek köszönhetően pénteken a késő …
Utazni készül? Erről jobb, ha tud 2019-ben Az utazási irodák többsége már elküldte az illetékes fővárosi kormányhivatalnak, hogy mekkora vagyoni biztosítékkal vág neki 2019-nek. Ebből a pénzből kártalanítják az utasokat, ha mégsem …
Trump lassítja a szíriai csapatkivonást Donald Trump amerikai elnök megerősítette, hogy lassítani fogja a szíriai csapatkivonást - írja az MTI.
Megvan Donald Trump első kihívója Elizabeth Warren demokrata párti szenátor személyében megvan a 2020-as amerikai elnökválasztás első hivatalos elnökjelölt-aspiránsa - írja az MTI.
Ennyi lesz a minimálbér nettója Az Azenpenzem.hu kiszámolta, mennyi lesz a minimálbér és a garantált bérminimum nettó összege jövőre és 2020-ban.
Erősödött a forint Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon az év utolsó napján - írja az MTI.
Meghalt Csulák András újságíró Hosszú betegség után, 68 éves korában meghalt Csulák András újságíró - tájékoztatta a család az MTI-t.
A válság óta nem volt ilyen rossz év a londoni tőzsdén A globális pénzügyi válság óta eltelt évtized legrosszabb évét zárta hétfőn a londoni értéktőzsde (LSE).
Lemondott a vatikáni szóvivő és a helyettese Váratlanul lemondott a Vatikán szóvivője, az amerikai Greg Bourke és helyettese, a spanyol Paloma García Ovejero, két héttel azután, hogy Ferenc pápa egy olasz újságírót, …