Keletiből utazna? - Ennek a hírnek nem fog örülni Nem járnak a gödöllői és a sülysápi vonatok, a szolnoki zónázók pedig mindenhol megállnak, miután meghibásodott a biztosítóberendezés a Keleti pályaudvaron - közölte a Mávinform …
Közel hat éve nem láthattunk ilyet Németországban A vártnál nagyobb mértékben javult és közel hatéves csúcsot ért el áprilisban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet német üzleti hangulatindexe.
Földrengés és ugrás az ismeretlenbe - így látják a francia lapok A francia politikai berendezkedés földrengéseként értékelte hétfőn a francia sajtó a független Emmanuel Macron és a radikális jobboldali Marine Le Pen továbbjutását az elnökválasztás második …
Jól indított Budapest A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX emelkedéssel indította a napot hétfőn.
Ekkorát nőtt a kiskereskedelmi forgalom februárban Februárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,8, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette második …
Komoly bérfeszültség van a védőnőknél is Szükséges lenne kiterjeszteni a védőnőkre is az egészségügyi bértábla hatályát - mondta Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke az M1 hétfő reggeli műsorában.
Erős kezdés várható Európában Várhatóan indexemelkedéssel nyugtázzák a főbb európai tőzsdék a hétfői kezdéskor a franciaországi elnökválasztás hétvégi első fordulójának eredményét - írja az MTI.
Rogán ügyvédje tűnt fel egy letelepedési kötvényes szerződésben Rogán Antalhoz, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterhez köthető ügyvédi iroda ötezer eurót, azaz másfél millió forintot kap minden egyes letelepedni szándékozó kínai ügyféltől - írja …
Visszakozik a kormány - mégiscsak egyeztetnek a Munka törvénykönyvéről Nem várható döntés a munka törvénykönyvének módosításáról ezen a héten, mivel a kormány képviselői a jövő hétre hívták össze a versenyszféra és a kormány állandó …
Egyre kevesebb lakást ajánlanak fel a Nemzeti Eszközkezelőnek Nemcsak a kvóta kimerülése, de a felajánlható lakások számának csökkenése is oka lehet, hogy idén az első három hónapban csak 1075 bajba jutott adós lakását …