Ilyen sem volt még Magyarországon - ez lesz a megoldás a munkaerőhiányra? Önvezető kamionokat tesztelt a Volvo Trucks és a Waberer's International Nyrt., közúti forgalomban pénteken, a járművek ötven kilométert tettek meg az M1-es autópályán - írja …
Fontos döntést hozhat az ECB októberben Az Európai Központi Bank (ECB) októberben várhatóan arról dönt, hogy az év végétől további hat hónappal meghosszabbítja eszközvásárlási programját, de januártól havi 40 milliárd euróra …
Erre figyeljen az Árpád híd környékén a hétvégén Szombaton és vasárnap végzi az Árpád híd mosását az FKF Nonprofit Zrt., emiatt sávlezárásra kell számítani. Az Árpád hídnál a hármas metró felújításának előkészítése miatt …
A Mazda is beáll a sorba A Mazda japán autógyártó a 2030-as évek elejétől már kizárólag hibrid és elektromos meghajtású autókat gyárt majd - közölte a Kyodo News japán hírügynökség forrásmegjelölés …
Zöldet kapott Budapest Péntek délelőtt negyed 11 körül 0,2 százalékos nyereségben tartózkodott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 38 310 pontnál járt.
Robbanás történt Londonban Robbanás történt péntek reggel egy metrókocsiban London nyugati részén, a Parsons Green nevű megállónál. A hatóságok szerint terrortámadás történt, az elkövetőt még keresik. A hírek …
Nébih: ekkora kockázatot jelentenek az albán pékségek Az albán pékségek nem jelentenek élelmiszer-biztonsági kockázatot, és nem számít jogsértésnek a Magyar Élelmiszerkönyvtől eltérő nevekkel más összetétellel gyártani termékeket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági …
Gyengüléssel indult a forint Reggel 8 óra után gyengülésnek indult a forint a főbb devizákkal szemben.
Drasztikus lépésre készül Ukrajna Az ukrán kormány korlátozná a húsexportot, mert szerinte a túlzottan nagy kivitel vezetett a belföldi húsár jelentős emelkedéséhez - mondta el a Reuters hírügynökségnek egy …
Beperelték a Google-t Három volt női alkalmazott pert indított a Google óriáscég ellen, mert ugyanazért a munkáért a férfiakénál kevesebb bért kaptak.