Lehalt a Telenor hálózata Budapest egy részén (frissített) Egy baleset miatt Budapest észak-keleti területének egyes részein nem működik a szolgáltató hálózata. A szolgáltatás kora délután kezdett helyreállni.
Válságban vannak, de optimisták a német cégek A vártnál nagyobb mértékben javult decemberben az üzleti hangulat Németországban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének felmérése szerint, újabb jeleként annak, hogy a legnagyobb európai …
Nagyon ígérte a kormány, most hallgat a programjáról Még tavaly Palkovics László nem sokkal korábban jelentette be, hogy két éven belül amerikai mintára Magyarországon is kiépül az iskolabusz-hálózat. A rendszerről aztán beszéltek Gulyás …
Pénzt akar az ITM az egyetemekből Az egyetemeken felhalmozott tudás piacosításával foglalkozó kutatási és innovációs menedzserképzés indul a Budapesti Corvinus Egyetemen és a Pannon Egyetemen - közölte Horváth Zita az Innovációs …
Egy gigalöketet kaptak a magyar cégek 2019. július-szeptember időszakban 45 tranzakció során 10,123 milliárd forint összértékben jutottak a vállalkozások tökéhez - írja jelentésében a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA).
Nagypályás csempészeket fogtak Több mint százmillió forint értékű hamisított márkajelzésű ruhát foglaltak le az M43-ason - írja az MTI.
Sokba kerül a pártok utáni takarítás Ötmillióért szerződött az FKF Zrt. a Budapesten kint maradt választási plakátokat eltüntetésére.
Újabb baljós jel jött a német gazdaságból Novemberben már a harmadik egymást követő hónapban csökkentek, ráadásul ismét a vártnál nagyobb mértékben, a termelői árak Németországban éves összevetésben - írja az MTI.
Nyugdíj: ezt a 150 ezer forintos trükköt kevesen ismerik Már idén is igénybe vehető a 150 ezer forintos a személyi jövedelemadó-előlelegek egy része, ha pénztártaggá válnak a dolgozó idősek. De ehhez év végéig lépniük …
Újabb autópályákat adnak át Magyarországon, bővítenék az M0 körgyűrűt Több autópálya-szakaszt és egy Duna-hidat is átadnak jövőre - derül ki abból az interjúból, amely a Magyar Nemzet szerdai számában jelent meg Mosóczi Lászlóval, az …