Szijjártó: rekordot hozott 2019 a befektetéseknél Minden idők legtöbb beruházása érkezett Magyarországra 2019-ben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Visszaesett a francia optimizmus is Elemzők által vártnál nagyobb mértékben romlott a francia fogyasztói bizalmi index decemberben, miután az előző hónapban erősödött a mutató.
Méretes leépítést jelentett be a nagybank Ötszáz ember kirúgását tervezi a UBS. Így próbálnak javítani a teljesítményükön.
Mélyül a válság az olajországban Részben a fokozódó amerikai szankciók hatására tavaly folytatódott Venezuela olajexportjának évek óta tartó csökkenése - írja az MTI.
Négymilliárdot kap Paks városa az atomerőmű miatt Csaknem négymilliárd forint állami támogatást kapott a paksi önkormányzat az új atomerőmű építéséhez kapcsolódó városi fejlesztésekre - írja az MTI a település polgármestere, Szabó Péter …
Negatív nyitás Európában, a BÉT még kitart Mínuszban indult a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken szerdán, követve az ázsiai börzék trendjét, amelyet a fokozódó közel-keleti bizonytalanság alakít - írja az MTI.
Rég nem látott visszalépés a Samsungnál A Samsung Electronics tavalyi működési profitja négy éve a legkisebb lett a félvezetők és a mobiltelefonok iránti csökkenő kereslet miatt - írja az MTI.
Béremelés helyett leépítés vár a magyar gyári munkásokra 2019 decemberében a Vasas Szakszervezeti Szövetség mintegy kétszáz alapszervezetéből mindössze öt cégnél sikerült megállapodni az idei bérekről. Az érdekképviseletek szerint egyre több helyen indult meg …
KSH: bővült a termelés, de csökkent az ipari kibocsátás 3,6 százalékkal nőtt az ipari termelés - jelentette a KSH.
Az iráni konfliktus ránthatja le Budapestet is Az ázsiai tőzsdék eséssel reagáltak a szerda hajnali iráni rakétatámadásokra, melyeket amerikai katonai célpontok ellen hajtottak végre. A Budapesti Értéktőzsdén is mínuszos nap jöhet.