Mínuszokba fordul Budapest Folytatódhat a negatív korrekció a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint - írja az MTI.
Duplázódott az amerikai hiány Csaknem a duplájára emelkedett az egy évvel korábbinak az amerikai költségvetés májusi, illetve nyolchavi halmozott hiánya - írja az MTI.
Ázsia bevörösödött A csütörtökön reggel már bezárt ázsiai tőzsdék mind mínuszban fejezték be a napot, és a még nyitva tartó piacok is veszteséget jeleztek - írja az …
A babavárót is elsodorta a járvány, de itt a visszatérés Áprilisban alább hagyott a lelkesedés a babaváró hitelért, de májusra már visszatért az érdeklődés. Jövőre a költségvetésben számolnak a magas érdeklődéssel.
Vallott a kormány a munkahelyvédelmi programjáról A munkahelyteremtő bértámogatási program már több mint 10 ezer regisztrált álláskereső újbóli elhelyezkedését segítette - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős …
Donald Trump rákezd a választási kampányra Donald Trump a jövő héttől ismét kampánykörúton lesz. Ezt az amerikai elnök szerdán közölte újságírókkal - írja az MTI.
Gyengüléssel kezdi a napot a forint Gyengült a forint az éjszaka folyamán a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon - írja az MTI.
A horvát kormány bemutatta az INA-val kapcsolatos kivásárlási tervét A horvát kormány által felkért Lazard befektetési tanácsadó bank szerdán bemutatta a Mol Nyrt. kivásárlására készült előzetes jelentését az INA horvát olajipari vállalatról - mondta …
Nagy baj van a magyar cseresznyével A tavaszi fagyok és az aszály miatt jelentősen kevesebb lesz az idei cseresznyetermés, fogyasztói ára pedig az előző évek átlagához képest akár 20-30 százalékkal is …
Karácsony hevesen bírálja a kormányt A főváros megtámadja a budapesti kormányhivatal határozatát, amelynek értelmében nem nyílhat hajléktalanszálló a Városháza épületében - írta Karácsony Gergely főpolgármester szerdán Facebook-oldalán. Egy másik bejegyzésében …