Megint fordult egyet a magyar munka világa Kissé mérséklődött az állásidejüket töltő foglalkoztatottak és a home office-ból dolgozók aránya júniusban.
A trafik már nem felhívás lopásra Egy időben az egyik leghétköznapibb bűncselekménynek tűnt a dohányboltok kirablása. Tavaly viszont harmadával esett vissza az ilyen támadások száma.
A járvány elkaszálta a fekete cigit Alaposan megsínylette a cigaretta feketepiaca a karantént, az utazási korlátozásokat hozó járványidőszakot: a szokásos illegálisan becsempészett vagy házilag gyártott hamis dohánytermékek lefoglalása a harmadára esett …
Több mint 575 ezer halálos áldozatot követelt a koronavírus A világon 13 290 153 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 577 980, a gyógyultaké pedig 7 374 484 a baltimore-i …
Nem bírja átvinni a lélektani határt a forint Vegyesen mozgott a forint a vezető devizákkal szemben a bankközi piacon szerda reggel a kedd esti szintekhez képest - írja az MTI.
10-12 ezer optikus került bajba Az optikusok a karantén alatt sem kaptak érdemi segítséget, nyáron pedig eleve mindig rosszabb a forgalmuk. Mostanra 50-60 ezer ember megélhetése került veszélybe
Felszabadítják a bankok pénzét, csak hitelezzenek már Több tízmilliárd forint felszabaduló tőkét fordíthatnak a bankok hitelezésre az MNB új, az NHP hajrá programot támogató felügyeleti kedvezménye révén a következő években. A jegybank …
Minden pusztul, de a befektetők optimisták Júliusban öt éve a legmagasabbra emelkedett a ZEW gazdaságkutató intézetnek az euróövezeti befektetői hangulat alakulását követő indexe - írja az MTI.
Magyarországon egymillió embert fenyeget az éhezés Nőtt az éhezők száma világszerte, most már legalább 700 millió ember nem jut elegendő élelmiszerhez - derül ki az ENSZ legújabb tanulmányából. Magyarországon majdnem egy …
Kelet-Európa kapta eddig a legnagyobb pofont a válságban Májusban a vártnál nagyobb mértékben csökkent az euróövezet ipari termelése az egy évvel korábbihoz képest és a kevésbé nőtt az áprilisihoz képest az Eurostat keddi …