Tajvant 2025-re lerohanhatja Kína az ország védelmi minisztere szerint Egyre erősebbek a feszültségek Kína és Tajvan között, miután Peking négy nap alatt 150 katonai berepüléssel sértette meg az ország légterét. A helyi védelmi miniszter …
KSH: nőtt a boltok forgalma augusztusban, főleg a drogériákban Az országos kiskereskedelem forgalmának volumene 4,1 százalékkal nőtt augusztusban tavalyhoz képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adatközléséből. Főként a ruhavásárlás és a drogériás …
Letörheti Budapestet a nemzetközi vörösödés Iránykereséssel, negatív korrekcióval indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
A rekord olajárak mellett szakadhatnak be az európai tőzsdék Megfordul a hét első két napján látott emelkedő tendencia és érezhető csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék szerdán, miközben az olajárak ismét több éves csúcsokra …
Lemondott a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára Október 3-i hatállyal saját kezdeményezésére megszűnik Juhász Edit államtitkár megbízatása. Bár papíron a Miniszterelnöki Kormányiroda munkatársa volt, Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli …
Michel: erősíteni kell az EU-t A közelmúlt nemzetközi válságainak egyik tanulsága az, hogy az Európai Uniónak növelnie kell képességét az önálló cselekvésre, hogy hatékonyabb lehessen a nemzetközi politikai színtéren - …
A Pepsi áremelésre készül, a Coca-Cola már szénszállítókkal próbálkozik A PepsiCo kedden közölte, hogy a jövő év elején valószínűleg ismét emelni fogja a termékei árait, mivel egyre nagyobb problémákkal küzd az ellátási láncában. A …
Újra elindult lefelé a forintárfolyam Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon szerda reggel - írja az MTI.
Koronavírus: 417 ezer fertőzött, több mint 7000 áldozat A világon 235 805 910 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 816 244 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő …
Végelszámolás alá került az Elios Zrt. Szeptember 28-án végelszámolás alá került a korábban Tiborcz István résztulajdonában lévő Elios Zrt. – számolt be erről az RTL Klub Híradója.