Nagy károkat okozott a Rai tájfun, sokan meghaltak Harmincegy ember meghalt, teljes tartományokban szakadt meg az áram- és a mobiltelefon-szolgáltatás és jelentős károk keletkeztek, elsősorban az ország középső részében, amikor a Rai tájfun …
Búcsút mondhatunk a csirkéknek, annyira olcsó a laboratóriumi mellfilé A Future Meat Technologies bejelentette, hogy most már 110 gramm laborban növesztett csirkehúst 1,7 dolláros áron tud kínálni. Ez ugyan még elég magas árszint, de …
Napelemet akar minden háztetőre az EU, indul a program A SolarPower Europe szakmai szövetség üdvözölte az Európai Bizottság javaslatát, amely szerint 2030-tól az összes új épületet a lehető legnagyobb mértékben megújuló energiaforrásokkal kellene működtetni, …
A mostani válság a tíz év múlva következő karácsonyt teszi tönkre Nincsen hiány karácsonyfákból idén az árusoknál, de a kínálat szűkösebb, mint a korábbi években volt. Ennek nem a mostani, koronavírus-járvány okozta gazdasági válság a magyarázata, …
Vakcinadiplomáciával próbálkozik Erdogan Törökország 15 millió adag koronavírus elleni vakcinát adományoz az afrikai országoknak - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton az isztambuli Törökország-Afrika csúcstalálkozón - …
Pénzmosási problémák miatt csaptak le egy nagybankra Az HSBC 63,9 millió fontos bírságot kapott, mivel a brit szabályozó hatóságok megállapították, hogy lehetővé tette az ügyfelek számára, hogy több millió vagy akár milliárd …
Beütötték az újabb szöget a kínai válságkonglomerátum koporsójába A China Evergrande Groupot az S&P Global Ratings fizetésképtelenné nyilvánította. Korábban már a Fitch Ratings is meglépte ezt, így a válságcég bedőlése elkerülhetetlennek látszik, ez …
A Pfizer szerint influenza-szintűre szelídül a koronavírus A Covid már 2024-ben endémiás betegséggé válik - közölték pénteken a Pfizer vezetői -, ami azt jelenti, hogy a vírus globális vészhelyzetből állandó jelenlétté válik, …
Magyarországi szála is van a kémprogramos megfigyelési ügynek A Facebook anyacége, a Meta és a Citizan Lab legújabb felmérése szerint legalább 50 ezer mobiltelefont törtek fel vagy gyűjtöttek azokról adatokat kémprogramokkal. Ebből az …
Jön a 100 dolláros olajár és a nagy drágulás egy friss elemzés szerint A Goldman Sachs előrejelzése szerint 2022-ben, majd 2023-ban újabb csúcsra emelkedik az olajkereslet. Arra számítanak, hogy hordónként 100 dolláros szint jöhet hamarosan. Magyarországon a benzinkutak …