A BKV beadta követeléslistáját az orosz metrókocsik gyártójának A BKV 35 millió eurót követel az orosz Metrowagonmashtól, amely a régi metrókocsik felújítása helyett vélhetően új, de leromlott állapotú metrókocsikat adott át. De a …
Erős nap után oldalazhat a BUX Iránykereséssel indulhat a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
Gyengülni kezdett, miután elkapta a fonalat a forint Bár az éjszaka erősödni tudott a forint, reggel 8 után ütemes gyengülésbe kezdett.
Még nem állhat fel a cseh kormány Elhalasztotta a bizalmi szavazást csütörtök reggel a Petr Fiala vezette új koalíciós kormányról a cseh parlamenti alsóház - írja az MTI.
Nehéz szabadulni a kormányzati "spamtől" Hiába próbáltak meg leiratkozni a kormány hírleveléről, nem jártak sikerrel, pedig volt, aki többször is megpróbálta. A vakcinaregisztrációkor a levelezőlistára felkerültek ügye egyelőre nem látszik …
Vörös nap lehet Európában Gyenge kezdésre lehet számítani csütörtökön az európai értékpapírpiacokon - írja az MTI.
Van szereplő, akinek 700 milliárdot hozott a szerencsejáték Magyarországon Húsz százalék feletti növekedéssel, hétszázmilliárd forintot meghaladó árbevételi csúcsot hozott az elmúlt év a Szerencsejáték Zrt.-nek - mondta el Bozóky Alex, a társaság vezérigazgatója a …
Joe Biden bevitte első ütéseit Észak-Koreának A Biden-kormány szerdán először vezetett be szankciókat Észak-Korea fegyverprogramja miatt, miután Phenjan több rakétakilövést hajtott végre, ebből kettőt az elmúlt egy hétben. A szankciók hat …
Koronavírus: milliós fertőzési adat, Magyarországon is gyorsul a járvány Egy nap alatt közel 2 millió új fertőzöttet azonosítottak a világon és több mint hatezer életet követelt a koronavírus. Az újonnan azonosított megbetegedések száma Magyarországon …
A készpénz évei meg vannak számlálva, hamarosan váltanak a jegybankok Egyre több szakértő véli úgy, hogy a fizikai fizetőeszközök, vagyis a készpénz napjai meg vannak számlálva. A digitális fizetési megoldások - köszönhetően a koronavírus-járványnak is …