Donald Trump megpróbálkozik a saját HunDubjával Donald Trump új közösségi médiavállalkozása, a Truth Social hétfőtől tölthető le az Apple App Store áruházból, ami a volt elnök visszatérését jelentheti a közösségi médiába. …
Új szankciókat töltött csőre az EU az oroszok ellen, súlyos csapást mérhetnek Moszkvára Moszkva pénzügyi piacokhoz és csúcstechnológiai termékekhez való hozzáférését korlátoznák a nyugati szankciók, amelyeket arra az esetre készítenek elő, ha Oroszország megtámadná Ukrajnát - közölte szombaton …
London legdrágább részén vett egy hétemeletes épületet a magyar kormány A Trafalgar tértől nem messze egy nagy, hétemeletes, ikonikus épületet vásárolt meg a magyar kormány. Az ingatlanban működik majd a Londoni Magyar Ház.
A facebookozó dolgozókkal bukhatnak a cégek A közösségi médiában gyakran posztoló emberek nemcsak magukat, hanem a munkahelyüket is biztonsági kockázatnak teszik ki az ESET elemzése szerint, az IT-biztonsági cég a károk …
Koronavírus: több mint 7500 áldozatot követelt a járvány egy nap alatt A világon továbbra is gyorsul a koronavírus-járvány és Magyarországon is magas az új fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában - a globális adatok szerint - …
Gyorssegélyt kap Ukrajna a Világbanktól A Világbank szombaton közölte, hogy 350 millió dollár (110,35 milliárd forint) folyósítását készíti elő Ukrajnának, amelyet a csoport igazgatótanácsa március végéig fog megvizsgálni az ország …
A benzinkutak negyede bedőlhet Magyarországon A kormány meghosszabbította a nem prémium benzinre és dízelre meghatározott árstopot. A 480 forintos fogyasztói ár és a nagykereskedelmi, vagyis beszerzési ár gyakorlatilag egybe esik, …
Két napjuk maradt a felvételizőknek Hétfő éjfélkor lejár a továbbtanulni vágyó fiatalok számára a határidő, hogy hitelesítsék a felsőoktatási felvételi dokumentumokat - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap …
Közel 500 milliárd dollárt égetett el a Facebooknál Zuckerberg lázálma Soha nem látott elértéktelenedést produkált a Facebook anyavállalata a Meta Platforms. Mark Zuckerberg cége nagyon sokat veszített azon, hogy az Apple letiltotta mérhetetlen felhasználóiadat-gyűjtését, valamint …
Eldől a forint sorsa, vallanak a költségvetési hiányról, a magyar keresetekről A jövő héten kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Pénzügyminisztérium (PM) közzéteszi a részletes tájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének január végi helyzetéről, …