Az észak-koreai rakétaprogramot is elérték az orosz szankciók Az Egyesült Államok pénteken újabb, Észak-Koreával kapcsolatos szankciókat vezetett be, amelyek orosz magánszemélyeket és vállalatokat céloztak meg, miután Phenjan a közelmúltban két rakétaindítást hajtott végre …
A WHO minden ukrán labort a fertőző betegségek mintáinak megsemmisítésére kéri Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt kéri Ukrajnától, hogy semmisítse meg az ország közegészségügyi laboratóriumaiban tárolt, nagy veszélyt jelentő kórokozókat, hogy megelőzzék ezek kiszabadulását. A WHO …
A szankciók miatt Kína már beintett Oroszországnak több területen Kína nem hajlandó repülőgép-alkatrészeket szállítani az orosz légitársaságoknak. Peking eddig nem állt be a nyugati, Moszkvát sújtó szankciók mögé, de egyre inkább úgy látszik, hogy …
Az EU leszámol az orosz állami propagandával A blokk végrehajtó testülete, az Európai Bizottság azon dolgozik, hogy az orosz állami tulajdonban lévő médiához való hozzáférést ne csak a televíziós csatornákra és az …
Vallott a svájci pénzbunker az orosz kitettségéről Pr-katasztrófát hozott a Credit Suisse Group AG-nek az ukrajnai orosz invázió: miután már február végén egy masszív adatszivárgásnál kiderült, hogy a svájci bank bőven üzletelt …
Maradt az orosz alapítású Nemzetközi Beruházási Bank hitelminősítése Szerdán az S&P Global nemzetközi hitelminősítő intézet megerősítette a Nemzetközi Beruházási Bank hosszú távú besorolását "A-" minősítéssel. Az ellenzék által kémbankként hivatkozott fejlesztési bankot nem …
Miközben más országok kilépnek, a magyar kormány növelné részesedését a KGST-bankban Az ellenzék által kémbanknak titulált Nemzetközi Beruházási Bankból (IIB) már több tagállam kiszállna: informálisan Bulgária, Csehország, Románia és Szlovákia is jelezte távozási szándékát. A pénzintézetben …
Moszkva súlyos csapást ígér a Nyugatnak a gazdasági háborúra válaszul A Kreml szerdán azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy gazdasági háborút hirdetett Oroszország ellen. Moszkva megígérte, hogy súlyos válaszcsapást terveznek "az ellenséges bacchanália" miatt. …
Újabb lépéssel közelebb az élelmiszerválság, a világ vezető műtrágyás cége is leállóban A norvég Yara, a világ egyik legnagyobb műtrágyagyártója a földgáz árának emelkedésére hivatkozva visszafogja ammónia- és karbamidtermelését Olaszországban és Franciaországban. Szerdán a Nitrogénművek Zrt. is …
Újabb szankciókat vet ki az EU az oroszokra, belarusz bankokat is kitiltanak a SWIFT-ből Az Európai Unió megállapodott a magas rangú orosz tisztviselők és oligarchák ellen irányuló szankciók újabb köréről, megtorlásul Moszkva szomszédos Ukrajnába való betörése miatt - közölte …