Kitart a forint Alig változott a forint árfolyama csütörtökre virradóra a nemzetközi devizapiacon - írja az MTI.
30-40 ezer ember veszítheti el az állását, ha ezt meglépi Brüsszel Szigorúbb ellenőrzésekre és kevesebb uniós támogatásra számíthat az agrárium 2021-2027 között. Ez akár azt is eredményezheti, hogy a mezőgazdasági források nélkül tízezrek veszítik el az …
Hetvenezer diák izgulhat ma Ma kezdődnek az érettségi szóbeli vizsgái országszerte, először az emelt szintet választó diákok vizsgáznak. Az emelt szintű szóbeli vizsgákat június 7-14., a középszintű szóbeliket pedig …
Ígéretes nap várható az európai tőzsdéken Indexemelkedéssel követik az európai tőzsdék a csütörtöki nyitáskor az amerikai piacok szerdai erős zárását - írja az MTI.
Éleződik a Fidesz konfliktusa az Európai Néppárttal Háromnapos csúcsot tart az Európai Néppárt június 6.-8. között Münchenben, de magyar felszólaló nélkül.
Hárommillió forintot adott Zalatnaynak a távozó miniszter Balog Zoltán, korábbi emberi erőforrásokért felelős miniszter utoljára még több tízmillió forintot osztott szét.
A NAV-tól kapnak mankót a cégvezetők A tesztelés után, július 1-től indul a gazdaságfehérítés újabb eszköze: az online számlázás; a kormány a vállalkozóknak ingyen biztosítja a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) …
Ötmillárd dollárt buknak a légi társaságok A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint mintegy 5 milliárd dollárhoz nem jutnak hozzá a légitársaságok, mert egyes országok a hiperinfláció miatt nem engedik …
Kalauzok bántalmazása: megszólalt a MÁV Az elmúlt időszakban több kalauzt is fizikailag bántalmaztak. A szakszervezet a héten azt panaszolta, hogy szerintük a MÁV-Start nem tesz eleget a dolgozók védelméért. Most …
Elege lett az EU-nak a csalásból - rengeteg pénzt követelnének Magyarországtól Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) az államszövetségen belül 102 vizsgálatot indított. Magyarországon csak 10 forrásfelhasználással járó pályázatot vizsgáltak, de hétnél javasolták a pénz …