Reagált a Ryanair a járattörlésekre Péntek estétől több járatát törölte a Ryanair, köztük három Budapestről indulót is. A légitársaság a rossz időjárási körülmények miatt nem tudta elindítani gépeit, de kárpótolni …
Sok pénzt hozott a határok megnyitása Kubának Kubába 2,5 millió külföldi látogatott az első fél évben és ezzel megvalósulni látszik az országnak az a terve, hogy ez a szám idén eléri az …
50 ezer embert evakuáltak Miannmarban Mintegy 50 ezer embert kellett evakuálni otthonából az áradások miatt Mianmarban, Japánban is tízezrek evakuálást rendelték el a Jongdari tájfun miatt, Kínában eközben a hőség …
Több budapesti járatát is törölte a Ryanair Rengeteg ideges és síró ember volt, és teljes fejetlenség - állítja a hvg.hu - volt a ferihegyi repülőtéren miután szombaton és vasárnap is több járatát …
Millárdokért vásárolta meg a Malév romját az állam Amerikai befektetőket beelőzve élt elővásárlási jogával a magyar állam és 8,2 millió euróért (2,6 milliárd forintért) megvásárolta az Apáczai Csere János utcai volt Malév-székházat.
Az amerikai farmerek szenvednek Trump viziójától A világ legfejlettebb húsz országának (G20) mezőgazdasági miniszterei közös nyilatkozatban ítélték el a protekcionizmus felerősödését Buenos Airesben befejeződött ülésükön - írja az MTI.
Már plázabezárással fenyeget a nyugdíjhelyzet A magyar társadalom gyors elöregedése a fogyasztói rendszert is átformálhatja: a plázák nagy része a fiatal, aktív keresőkre, diákokra koncentrál, miközben a nyugdíjasok növekvő száma …
Háborús hangulat Törökország és az USA között Recep Tayyip Erdogan török elnök fenyegetéssel válaszolt az amerikai fenyegetésekre, amelyeket azért kapott Ankara, mert még mindig nem bocsátotta szabadon Andrew Brunson amerikai lelkipásztort - …
Nagy pofont kapott a Twitter is Miután egy nap alatt egy magyarországnyi GDP-t kitevő pénzmennyiséget veszített a Facebook, a rivális Twitter statisztikája is beszakadt.
Fordulat a Ladánál Nyereséges félévet zárt a LADA autómárka gyártója, az orosz Avtovaz, miután a tavalyi első hat hónapban még veszteséges volt - írja az MTI.