Egyre több kárt okoznak a lakásokban a viharok Trendszerűen emelkedik a viharos napok száma Magyarországon, gyakoribbá váltak a viharkárok, az Union Biztosító idén júliusban végzett országos felmérésében a válaszadók 26 százaléka mondta, hogy …
Hőségriasztást adtak ki A tartós hőség miatt továbbra is csaknem az egész országban figyelmeztetés van érvényben - írja az MTI.
Nem tudja a forint, merre induljon Vegyesen mozgott a forint szerda este óta a főbb devizákhoz képest csütörtök kora reggelig a bankközi piacon - írja az MTI.
"A legnehezebb letiltani volt" - minden negyedik magyar fiatal veszélyben van az interneten Magyarországon minden negyedik tinédzser lányt zaklattak már az interneten. A hazai fiatalok korán megjelennek az interneten és a közösségi médiában, de sok szempontból felkészületlenek, szüleik …
Undorító állapotok a BKV-nál - reagált a vállalat A fővárosi közlekedési társaság állítja, hogy folyamatosan javít az olyan helyzeteken, amelyekre egy szakszervezet szerint a dolgozók rendszeresen panaszkodnak: hogy idegenek is használják a sofőrök …
Beszélt a főminiszter a közszféra komoly létszámleépítéséről Akit lehet, nyugdíjazással küldenek el a központi közigazgatásból. Nem egyértelmű, hogy kinek segítenek majd elhelyezkedni az elbocsátottak közül, mert a munkaerőhiány miatt könnyű elhelyezkedni a …
Számítógépet használ? Olcsóbb lesz fejleszteni Elemzői tippek szerint 2019-ben már csak 0,08 dollárba kerül majd 1 GB tárhely az SSD-piacon - írja a PC World.
Az energiaárakat is magával ránthatja Törökország Nem sikerült tartósan megnyugtatnia a piacokat a török kormánynak, valutaválsága kitart egy pillanatnyi fellendülés után: a dollár ismét erősödni kezdett a lírával szemben. A probléma …
Több ezres tömeg búcsúztatta a genovai áldozatokat A hét elején leszakadt híd több mint 30 ember halálát okozta, de csak 19 áldozat kért állami temetést. Szombaton őket búcsúztatták, az eseményen az MTI …
Meghalt Kofi Annan Az ENSZ korábbi főtitkára és Nobel-békedíjasa 80 éves volt - közölte a róla elnevezett alapítvány.