A Ford is Magyarországon fejleszt Új regionális szolgáltató központot nyitott az amerikai Ford pénteken Budapesten. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a megnyitón arról beszélt, hogy az új centrummal a Ford …
Sztrájk jöhet egy német multi magyar gyárában Sztrájkbizottság alakult pénteken a Creaton lenti üzemében, mert a dolgozók és a szakszervezet hónapok óta nem tudtak megegyezni bérköveteléseikről a helyi menedzsmenttel.
A románok is megkaphatják a maguk "Sargentini-jelentését" Bukaresti médiaértesülések szerint az Európai Parlamentben (EP) Magyarország elmarasztalása után Románia következik: az EP nemcsak megvitatja októberben a romániai jogállamiság helyzetét, hanem határozatot is elfogad …
Kamatot emelt a BoE A piaci és elemzői várakozásoknak megfelelően nem hajtott végre újabb kamatemelést szeptemberi kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa. A csütörtöki bejelentés szerint így …
Ausztriában több az ortodox, mint a muszlim Meglepő módon az ortodox vallás vállt a második legelterjedtebbé Ausztriában, bőven előzik a muszlimokat is.
Sertéspestis: 12 román megyében tört ki a járvány Romániában a korábbi adatokhoz képest kettővel több, 12 megyét érint az afrikai sertéspestis, amely már 207 településen van jelen és csaknem 900 fertőző gócpontról tudnak …
Elkapkodták az államkötvényeket A meghirdetett mennyiségnél 9,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 64,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ …
Szijjártó helyretette az ENSZ-t is A külügyminiszter szerint António Guterres ENSZ-főtitkár bosszúja, hogy Magyarországot emberi jogi aktivistákkal szégyenletesen bánó országok közé sorolták, hogy egy olyan listára tették, amelyen "semmi keresnivalója …
Jobban állnak a magyar cégek a digitalizációhoz Összetettebben látják és felkészültebbnek érzik magukat a digitalizációra a magyar cégek, mint két évvel ezelőtt - mondta Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója a …
Tárgyalnak a kínaiak Trump csodafegyveréről A kínai külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy az amerikai kormánytól meghívást kaptak egy újabb kétoldalú megbeszélésre kereskedelmi kérdésekben - írja az MTI.