Nem tudják az európai indexek, merre induljanak Vegyes, enyhén erősödő kezdésre lehet számítani hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon a pénteki nagy gyengülés után - írja az MTI.
Panamáig ér az MVM-botrány Még az év elején akadt konfliktusa az állami tulajdonú MVM-csoportnak a saját könyvvizsgálójával, a KPMG-vel, amely nem volt hajlandó aláírni a 2017-es évről szóló pénzügyi …
Megszülethet a kereskedelmi megállapodás az USA és Kanada között Washington és Ottawa megállapodott az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) megújításában - közölték vasárnap éjjel amerikai lapok az MTI szerint.
Nagyon optimista a MÁV Jó úton halad a MÁV, hiszen több az utas, és a bevételei emelkednek - nyilatkozott a hétfői Magyar Hírlapnak Homolya Róbert, a MÁV Zrt. augusztusban …
Ezek nem ministadionok - így sportolnak a kicsik A tao-rendszer nem ördögtől való dolog, még ha a futballtámogatások túlsúlya ezt a képet alakítja ki. A költségvetésbe nem bekerülő adófelajánlásokból például óvodafejlesztéseket is megvalósítanak. …
Csak 53 ezer forintért árulja el a honvédség, mennyibe került egy híd Míg 2017-ben kérték meg a magyar honvédségét, hogy húzzon fel egy pontonhidat Girincsen, ami végül ugyan Körömbe került, de rejtély, hogy mennyibe kerül a fenntartása. …
OTP Szép-kártya: szerződésmódosításra készülhetnek az ügyfelek Jogszabályváltozás miatt a Széchenyi Pihenő Kártya (Szép-kártya) kibocsátóknak szerződést kell kötniük minden kártyabirtokosukkal, ezért idén ősszel valamennyi OTP SZÉP-kártya birtoklója megkapja szerződését elektronikus vagy postai …
Itt van Vargáék terve a növekedés fenntartására Magyarországon a fiskális és a monetáris politika terén nem maradt mozgástér a gazdaság további ösztönzésére, ezért a versenyképesség és a termelékenység javítására kell összpontosítani - …
Átszabná a kormány a mezőgazdaságot Az egyik legfontosabb cél a sokszínű agrártermelési szerkezet megőrzése, a kis- és közepes vállalkozások, illetve a családi vállalkozások támogatása - mondta az agrárminiszter csütörtökön Fábiánsebestyénen. …