Szavakban létezik csak a V4-es gigaprojekt? Grandiózus terve a magyar kormánynak, hogy gyorsított vasúti kapcsolatot létesítene - a V4-ek összefogásával - Budapest és Varsó között Pozsony és Prága építésével. Míg a …
A biztosítók tesznek keresztbe a szénerőműveknek Egyre kockázatosabb pénzügyi szempontból is a klímaváltozásban komoly szerepet játszó foszillis energiatermelőkbe fektetni. A biztosítók leépítik a portfóliójukban lévő szénipari társaságokat és már nem is …
Hiába nyert a lengyel kormánypárt a választásokon, kitrükközhetik A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt áll nyerésre országos szinten a vasárnap este befejezett lengyel helyhatósági választások első fordulójában, több helyi önkormányzatot viszont továbbá …
Megszűnhet a színházak tao-támogatása Csak a kormány honlapján egy adóügyi törvénymódosítás-csomagba rejtve szerepel a tao-törvény módosítása, aminek a lényege az, hogy az előadó-művészetek támogatását a jövőben megszüntetnék. A színházi …
A német pénzügyminiszter megelégelte a techcégek adóelkerülését Egy fajta globális adót kellene kivetni az olyan vállalatokra, mint a Facebook vagy a Google, mert nemzeti szinten túl jól ússzák meg az adózást - …
Még a taplóság sem csökkenti a légitársaságok profitját Egy friss kutatás kimutatta: nincs különösebb hatással egy légitársaság profitjára, ha bunkó módon bánnak az utassal. A szükség nagy úr, az utasok ezért lenyelik a …
Tovább szakad az LMP Kilép az LMP-ből Meszerics Tamás, a párt egyetlen európai parlamenti képviselője – tudta meg az Index.
A hat szám, amit senki sem talált el a lottóhúzáson Nem volt telitalálatos szelvény a hatos lottón ezen a héten.
A norvég államot perlik magyar diplomák miatt a diákok Mintegy kétszáz hallgató közösen pereli a norvég államot, mert az állam nem ad működési engedélyt 2016 óta azoknak, akik Magyarországon végezték el az ELTE klinikai …
Az ukrán kormány tiltólistára tenne két orosz propagandaadót A kijevi törvényhozás a befolyásos Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácshoz (RNBO) fordult azzal a kéréssel, hogy vizsgálja meg szankciók bevezetésének lehetőségét a 112 Ukrajina és a …