Fütyülnek az EU-ra a spanyolok: zárva marad a határ Hiába kérte az Európai Bizottság, hogy nyíljanak meg a belső határok június közepén, Spanyolországban legalább hó végéig hatályban marad a zárás. A legtöbb helyen újabb …
Jelentősen módosul a menetrend több fontos MÁV-vonalon A Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújításával egyidőben, május közepén megkezdődtek az előkészítő munkák a pályaudvar és a Városliget elágazás közötti szakaszon. A következő fázisban, június 20-tól …
Ikonikus iparág dőlhet össze a briteknél Talán soha nem nyit ki a koronavírus-pandémiát követő karantén miatt a brit pubok és éttermek fele – vélekednek brit vendéglátósok.
Lerohanták a kormányt a pályázó cégek A májusban kiírt, összesen mintegy 53 milliárd keretösszegű négy új innovációs kormányzati pályázatra rendkívüli érdeklődés látszik.
Koronavírus: jöhetnek a tömeges vakcinapróbák Júliusban kezdenének meg egy, a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina tesztelését 30 ezer önkéntes bevonásával.
Ezt jó tudnia minden Gmail-felhasználónak Úgy is lehet levelet küldeni, hogy előre megírják, de a címzetthez csak később jut el.
Újabb helyek nyitnak meg a nyaralók előtt Pénteken megnyitja kapuit a vendégek előtt a gyulai Erkel, a tapolcai Pelion és a nyíregyházi Sóstó szálloda, ezzel hétre nő az ismét igénybe vehető Hunguest …
Merkel is Kínába vágyik További lépéseket kell tenni azért, hogy a külföldi vállalatok hozzáférjenek Kína piacaihoz, és a kölcsönösség és az egyenrangúság elve alapján kezeljék őket az ázsiai országban …
Estek a vezető részvények A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 874,15 pontos, 2,33 százalékos csökkenéssel, 36 640,64 ponton zárta a napi kereskedést.
Figyelmeztetés: leszakad az ég a hétvégére Két északkeleti megyére másodfokú, több megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatarveszély, illetve felhőszakadás miatt péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat.