Új tőkéhez jutott az ismert hazai fizetési szolgáltató Jelentős összegű tőkebefektetést kapott a magyar Barion a londoni székhelyű Financial Services Capital Partners magántőke befektetőtől.
Kormányinfó: marad a kötelező maszkviselés Vége az első védekezési szakasznak, de továbbra is fontos az eddig megismert elővigyázatossági intézkedések betartása - mondta a veszélyhelyzet feloldását követő első kormányinfón Gulyás Gergely, …
Ha bedőlt hitele van, szóljon! - Lesz megoldás A banki hitelekre moratóriumot vezetett be a járvány miatt a kormány, ez azonban nem vonatkozik arra a több ezer adósra, akiknek bedőlt szerződése immár követeléskezelőknél …
Közösen venne gyógyszereket az EU Az Európai Unió készen áll a koronavírus elleni oltóanyagok közös beszerzésére, és ennek köszönhetően a védőoltás nagyobb valószínűséggel juthat majd el mindenkihez a megfelelő mennyiségben …
Beszakadt az aszfalt a Thököly úton A Thököly út és a Nefelejcs utca kereszteződésénél forgalmi akadályra kell számítani, ert beszakadt az aszfalt egy autó alatt - írja a katasztrófavédelem.
Nem mindenhol ment jól a futárszolgálatoknak A koronavírus-krízis során az online-kiskereskedelmi ágazatban tapasztalt nagy forgalomnövekedés ellenére is elmaradt a fellendülés a német csomagkézbesítő és futárszolgáltatóknál az ágazat szakmai képviseleti szervezetének szerdán …
Az építőipar sem ússza meg a válságot A koronavírus-járvány terjedését akadályozó szigorú intézkedések hatására meredeken csökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben áprilisban.
Bezuhant az infláció Európában Közel négyéves mélypontra lassult a fogyasztói árak emelkedésének éves összevetésű üteme az euróövezetben májusban, ami nagyrészt az energiaárak csökkenésére vezethető vissza.
Letartóztatták a Széchenyi Bank vezetését - bűnszervezet ellen nyomoznak Több tucat egykori vezetőt, illetve a bank környezetében dolgozó tanácsadókat lepett meg tegnap a rendőrség. Hatmilliárdos károkozás a vád.
Romokban az európai autópiac A koronavírus-járvány következményeként májusban is meredeken, több mint 50 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új személyautók száma az Európai Unióban.