Csúsztatott iskolakezdés: kétharmadnak tetszik az ötlet A válaszadók kétharmada összességében támogathatónak tartja, hogy a középiskolások számára később kezdődjön az oktatás. Sokaknak veszélyeztetett korú családtagokat kellene bevonnia, ha általában visszatér az otthonról …
Vigyázzon, érvénytelenné vált a biztosítása Nem érvényesek a megkötött utasbiztosítások, miután a kormány, illetve a konzuli szolgálat lényegében a világ összes országát az utazásra nem javasolt térségek közé sorolta.
Évekig várhatnak a menhelyi kutyák, amíg befogadják őket Akár öt évig tartó, költséges és megerőltető folyamat a menhelyekre került kutyákról gondoskodni és etetni. A koronavírus miatt ráadásul visszaesett az érdeklődők száma.
Több tízezer nyugdíjas kénytelen fillérekből élni Magyarországon 54 ezer öregségi nyugdíjas havi juttatása meghaladja a 300 ezer forintot, 73 ezren 60 ezer forintot se kapnak havonta.
Elzárták otthon a melegvizet? Nincs vele egyedül A főváros nagy részén szerda napközben szünetel a melegvíz-szolgáltatás.
Indul a sztrájk: több helyen zárva maradnak az önkormányzati hivatalok Az önkormányzati dolgozók 17 és fél százaléka, 5358 ember csatlakozott a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által meghirdetett sztrájkhoz, amely szerda reggel …
Több ezren menekültek el Budapestről Miközben tavaly majdnem 6 ezren elköltöztek Budapestről, a fővároson belül több mint 60 ezren költöztek egyik kerületből a másikba, a kerületeken belül pedig összesen 46 …
Ha ilyen számítógépe van, készüljön a kék halálra Egyes laptop típusoknál a Windows legújabb frissítése rendszerösszeomláshoz vezethet.
Megdrágult az állam pénzelése Hozamemelkedéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szerdai aukcióján.
Majdnem egy egész hokicsapatot megfertőzött a koronavírus A Dunaújvárosi Acélbikák szerda reggel bejelentette, hogy a csapat játékosainak többsége koronavírusos lett.